Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

 

panamai jack szép őszi szél dalt minden nap megnézi valaki, a youtube oldalon, ez az is előfordulhat befutó a kifutón !!! de az is lehet mégsem !!! mivel ez a dal még nem minden hangja emberek által feljátszott dal, így azt gondolom ha sors meg adja, csakis így lehet majd hangszerekkel feljátszani !!! ha csak egy ember is van akinek ez nagyon tetszik nem vehetjük el a kedvét, hogy másként játszuk fel !!! örömömre telik, hogy részt vehettem ennek a dalnak az demó változat létre hozásában !!!

17,22  29-09-2008
 

 

meséltem pár hónapja arról !!! hogyha meg érkezek egy bizonyos helyre nem mondok mást mint azt !!! nem tudok mit mondani jöttem amint tudtam !!! nos ma bicikliztem a falunkban éppen a fodrászom felé tartottam !!! majd el bicikliztem egy bizonyos feleség mellet !!! gondoltam !!! barátom, hogy van meg kérdezem, de aztán valahogy mégsem kérdeztem meg !!! aztán most kint jártam a rokonomnál !!! nekem itt lakik szinte az összes a közvetlen környezetemben !!! majd még elértem lakásukhoz, megelőzött egy böszméte nagy traktor, ami alig fér el az aszfaltos úton jómagam is jól lehúzódtam az út szélére !!! majd ahogy vissza pillantottam meglátom egy másik rokonom vezeti a traktort !!! úgy döntöttem ha módomban áll kimegyek vele egyszer a szántók vetőkre biztos nagyon jól fogom érezni magam a szántókon vetőkön még soha nem jártam ott úgy ahogyan a traktorok uralmuk alá vetik a vetőket !!! majd mikor jött egy ismerősöm velem szemben, mikor már elhaladt a traktor, volt is egy jó megjegyzés a traktorral kapcsolatban !!! aztán ahogy mentem tovább hirtelen megszólított egy ember akit nem is gondoltam volna ki lehet !!! hát az én kedves barátom csak most még egy motoros székben jár mert negyven pár évesen újra kell neki tanulni járni !!! azon kívül, hogy nem tudja a lábát 100% használni semmi baja pedig higgyétek el egy létra tetejéről le esni nem semmi egy lépcsőházi körforgóban !!! gyorsan megvan a baj !!! de csak rajtunk múlik mennyire akarjuk az életet folytatni !!! azt mondták a barátomra nem fog tudni majd festeni !!! én ahogy ismerem azt mondom még hozzám is fog majd jönni festeni !!! olyan de olyan jó volt látni ma őt itt szerény kis falunkban újból nap mint nap itt van köztünk, nem egy szanatóriumban ahol eddig volt !!! nagyon jó az élet !!! higgyétek el nyitott szemmel kell járjunk majd abból építkeznünk ami ma van a világban !!! 

18,59h  29-09-2008
 

 

ma nem igazán tudtam össze szedni gondolataim de a versek gondolatokba sikerült írnom pár sort !!! érdemes végig olvasni a legvégén van

Nyíri Judit !!!
21,06h  30-09-2008
 

 

olyan finom mustot ittam a mávnál !!! Sanyi bácsi !!! nagyon egy rendes ember !!! ő maga nem iszik alkoholt, csak nagy ritkán  akkor is csak módjával !!! de szereti készíteni a mindenféle gyümölcs leveket !!! pálinka, bor !!! aztán a minap meg kínált egy pohár musttal !!! megvallom kóstoltam már a borát is a kis öregnek !!! mint házi bor én még olyan finomat nem ittam !!! pedig semmi különöset nem csinál vele, csak egész évben gondosan gondozgatja, majd mikor meg megérik, olyan kis öreges hozzá értéssel megcsinálgatja !!! ma felhívta a feleségét én előttem aztán olyan jó volt hallani azt a kedvességet, ahogyan megszólította telefonban a feleségét !!!  az-az igazi sok év alatt egymáshoz nőttünk szerelemből szeretet alakulást véltem felvélni a beszélgetésből !!! sajnos történt egy nem jó dolog az életükben !!! a kislányuk meghalt !!! nem rég tudtam meg ezt !!! de nem hinném ez kötné össze őket ennyire !!! emberhez méltón !!! mutatta amin telefonált a feleségének az a kislány telefonja volt !!! nem is értem ezt a világot !!! mert olyan rendes embernek vélem ezt a sándort !!! mesélte ők már csak ketten vannak a feleségével egymásnak !!! majd könnybe szaladt a szeme !!! mondta mindent úgy hagytak a lány szobájába ahogy volt !!! talán még a mai napig el sem engedték a lányt !!! nehéz lehet így élni mikor az ember a legféltettebb gyümölcsét elveszti !!! jómagamnak sem múlik el napja úgy, hogy ne gondolnék egy olyan emberre, aki nekem is nagyon fontos volt számomra !!! tudom én, az élet jön, megy !!! csak néha olyan igazságtalannak tűnik !!! pedig valahol biztosan van mindenre magyarázat !!! valahol ott kint az univerzumban !!! egy dolgot nagyon bánok, majd még élek már soha nem lesz módom megkérdezni !!! így nem kapok választ soha már !!!  csak egy, csak egy kérdésem lett volna még, de elkéstem !!! talán lehet jobb is nem kaptam meg a választ !!! de néha olyan nehéz !!! hát mi emberek nem azért volnánk, hogy segítsük, bátorítsuk, imádjuk, szeressük egymást !!! hát nem mi lennénk azok, akik számíthatnánk egymásra !!! de nem, mi csak ellenségeskedünk !!! versenyzünk minél előbb utol érni, az utol érhetetlent !!! aztán ebbe bele gebedünk !!! próbáljuk minél előbb ezt a gyönyörű dolgot, amit csak egyszer az életben kap meg mindenki !!! nincs több, csak ez az egy !!! mindenki csak egy esélyt kapott !!! ezt tönkretenni próbáljuk, majd bele gebedünk !!! ahelyett hogy egymásra figyelnénk !!! nem volt itt ekkora baj a világgal, még a fonókba meg a kukorica morzsolókba esténként összejöttek az emberek, együtt morzsolták a kukoricát kézzel, majd dalra fakadtak !!! vagy együtt fonták a szőni valót !!! jobban járnánk, ha emberek maradnánk, majd dédelgetnék azt amit kaptunk !!!

21,51h  01-10-2008
 

 

nagyon jó lenne, ha holnap mikor megébredek olyan jó idő lenne, mint ma is volt !!! akkor tökéletesen ki tudnám szellőztetni magamból a három nap alatt összeszedett agyamban összekószálódott gondolatokat !!! most húzok, három hosszú nap után kissé megfáradtam !!! nem hinném lesz még erőm olvasni !!!

23,39h  02-10-2008

 

 

a halász hazatér fatörzsből vájt csónakján, találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel !!! aki ebben az országban dolgozik !!! a piac kutató megkérdezi a halásztól, mért jött haza olyan korán !!! ??? a halász azt felelte tovább is maradhatott volna de elegendő halat fogott ahhoz hogy gondoskodjon a családjáról !!! -.. egyébként mivel tölti az idejét !!! ??? kérdezi a szakember !!! hát például halászgatok, játszom a gyerekeimmel !!! amikor nagy a forróság lepihenünk, este együtt vacsorázunk !!! összejövünk a barátainkkal, zenélünk egy kicsit !!! feleli a halász !!! a piackutató itt közbevág !!! nézze nekem egyetemi diplomám van !!! tanultam ezekről a dolgokról !!! segíteni akarok magának !!! hosszabb ideig kellene halásznia !!! akkor több pénzt keresne, hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni !!! ennél a kis kivájt fatörzsnél !!! nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni !!! nem kellene hozzá sok idő !!! máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós flottára !!! azután !!! ???  kérdezi a halász !!! azután, ahelyett, hogy viszont eladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni !!! amit fogott, vagy beindíthatna, egy saját halfeldolgozó üzemet !!! akkor eltudna menni ebből a porfészekből !!! Cotonuaba, Párizsba, vagy New Yorkba, onnan irányíthatná a vállalkozását !!! még azt is fontolóra vehetné, bevezesse a tőzsdére az üzletet !!! akkor már milliókat keresne !!! mennyi idő alatt tudnám ezt elérni !!! ???érdeklődik a halász !!! úgy 15-20 év alatt !!! azután !!! ??? folytatja a kérdezősködést a halász !!! ekkor kezd érdekessé válni az élet !!! magyarázza a szakember !!! nyugdíjba vonulhatna !!! otthagyhatná a városi rohanó életformát !!! egy távol eső faluba költözhetne !!! azután mi lenne !!! ??? kérdezi a halász !!! akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel a nagy forróság idején lepihenni !!! együtt vacsorázni családjával !!! összejönni barátaival zenélgetni kicsit !!!

21,26h  03-10-2008
 

 

azt gondolom mintha csak én vettem volna papírra ezeket a sorokat !!! ezt ma kaptam e-mailban !!! gondoltam beírom ide !!! mintha csak én gondolkodtam volna !!! szinte a számból vették ki a szót !!! remek kis történet a halászról !!! csak azt nem mondta ez a piackutató szakember úr !!! hogy így bizony a babysister fogja majd a halász gyermekeit felnevelni !!! mert bizony 15-20 évig nem jutna így ideje rendesen gyermekeire a halásznak !!! igaz rengeteg pénze lenne a halásznak de vajon boldogságot meg lehetne venni vagy a gyermek édes pici mosolyát akár a vele töltött játszós időket !!!  vagy a barátok is hajtanának, hogy meg érjék a 15-20 évet, majd vissza költöznének a kis faluba zenélgetni !!! ugyan már !!! ez egy szép mesének jó, de a valóságnak nem !!! viszont ma sajnos így hajtunk, csak nem élünk meg belőle !!! mi legalábbis kis emberek nem !!! így aztán csak romjaira hullott családok jönnek létre !!! ez az én véleményem a piackutató szakember úrról !!! kutassa csak a saját sorsát, ne a másét tegye tönkre !!!

21,41h  03-10-2008
 

 

fáradt vagyok !!! elolvastam a nyírkai jóslatot !!! érdemes elolvasni !!! akár berakhattam volna ide csak kissé hosszú, de ajánlom mindenki figyelmébe !!!

21,04h  04-10-2008

 

nem bírtam megszokni a visszafelé való írást !!! így úgy döntöttem továbbra is fentről lefelé írom a blogom !!!

21,21h  04-10-2008

 

nem igazán akarok most írni !!! amennyi gonoszság történt ma velem annyi öröm is !!! ha a sors azt akarja korán ébredjek holnap akkor meg írom a mát, ha későn ébredek akkor magamban marad a ma !!!

23,29h  05-10-2008

 

Kép közvetlen környezetemben szinte mindenkit elkapott a letargia !!! nem értem !!! a világ úgysem fog megváltozni !!! nekünk kell hozzá felnőni !!! ha nem növünk fel hozzá !!! bizony sok szomorú napunk lesz még !!! mondom én abban kell örömöt lelni amit kaptunk !!! amit kimértek ránk azt elkerülni nem tudjuk !!!

23,35h  06-10-2008

 

 

Nem azok vagyunk, akiknek hisszük magunkat, hiszen sosem úgy döntünk, ahogy képzelt személyiségünk döntene. Értékrendünk már jóval a születésünk előtt létezett. Nem vagyunk azonosak a testünkkel, hiszen testünk nélkül is képesek vagyunk mozogni. Nem vagyunk azonosak az elménkkel, se álmainkkal. Tovább ásunk, és rádöbbenünk, hogy létünk túlmutat a lelken. Végül ráébredünk, hogy mi magunk vagyunk az erő, amely élteti a testünket és lelkünket egyaránt. Erő nélkül a testünk a földre hanyatlana. Erő híján szertefoszlanak az álmaink. Az erő maga az élet. Amikor valaki más szemébe nézünk, látjuk az öntudat és az élet ragyogását. Az élet nem a test, az elme vagy a lélek. Az élet erő. Az élet gyermekké teszi a csecsemőt, felnőtté a gyermeket és idős emberré a fiatalokat. Megöregszünk. Amikor testünket az erő elhagyja, porrá válik. Mi magunk vagyunk az élet, amely végigfut a testen, az elmén és a lelken. Amikor erre ráébredünk, de nem elménk segítségével, hanem tapasztalati úton, rájövünk, hogy ugyanaz az erő munkál bennünk, amely kinyitja és becsukja a virágok szirmait, vagy amelyik a magasba emeli, és virágról virágra röpteti a kolibrit. Felismerjük, hogy ott vagyunk minden fában, állatban, növényben és sziklában. Mi vagyunk az erő, amely feltámasztja a szelet, és mozgásban tartja a mindenség lélegzetét. Az egész világegyetem egyetlen, hatalmas létező, amit az erő tart mozgásban, és ez az erő azonos velünk. Mi vagyunk az élet.

Az ébredés a szív, a szellem, a szeretet és az élet ünnepe. Ahogy felébredünk, megértjük, hogy mi vagyunk az élet. Bármit megtehetünk, hiszen mi vagyunk az erő, amely mozgásban tartja a világot. Csodák sorozata az élet, ha kérünk valamit, az rögtön valóra válik. A szív és a lélek közeli rokonok. A szívet nem lehet becsapni: a maguk valójában érzékeli a dolgokat. Amikor a szívünkre hallgatunk, valami megváltozik bennünk. A szív képes megnyitni a többi szívet, és ez az igaz szeretet titka.
/ Don Miguel Ruiz: A szeretet iskolája /

00,40h  07-10-2008

 

raktam fel néhány igaz szót a versek gondolatokba !!! érdemes néha oda is be nézni !!! bár ha akad egyáltalán blog olvasóm !!! néha igen elgondolkodom azon dolgokon amik ott olvashatóak !!! most húzok mert észresem vettem, ma lett a tegnapból !!!

00,48h  07-10-2008

 

gyönyörű szép az égboltozat !!! úgy érzem ma sokat fogok kattintani az égbolt irányába !!!

08,43h  07-10-2008

 

régebben igen én is jól eltudtam kenődni azon amit mások gőzerővel tönkre tesznek !!! az életen !!! de a sok ezen meg azon ami már megtörtént életemben, saját magam rájöttem van abban valamicske kis igazság, nem szabad komolyan venni azt ami a világban történik !!! de ez nem jelenti azt, hogy be is sorakoztam a mai trendbe !!! ami nem tetszik !!! a maradék kis agyammal feltalálom magam abban ami még meg maradt az el nem pusztulatból !!! mert igen, szégyelhetné magát az emberiség !!! hogy eljutott odáig sokszor már saját vérüket sem tisztelik !!! csonka családok !!! ma már lassan nagyobb dicsőség nem saját vérünket felnevelni, hanem a más idegenét !!! az a baj a legnagyobb lejtőre mentünk fel !!! évezredeken keresztül felkapaszkodtunk a csúcsra !!! most meg hangsebességel száguldunk le rajta !!!

09,34h  07-10-2008

 

nem tudom meg magyarázni mitől van ez, eltelt rajtam jó néhány év !!! feltettem belőle rengeteget a zene annak bármilyen ágára !!! most itt ülök egy kis szobában majd sóvárgok mi miért nem sikerülhetett !!! azt gondolom a lehetőségeimhez mérten maximumot bele raktam a zenélésbe !!! mégsem jött össze !!! azt is tudom soha nem fog összejönni !!! csak néha egy kicsit olyan kellemetlen !!! látni mások fülük botját sem mozdítsák !!! majd sok minden jól alakul életükben !!! nem nem panaszkodni akarok, csak megnéztem paul gilbert barátom a youtube oldalon !!! majd rámjött egy kis sóvárgás még mindíg a rock & roll irányába !!! fél életem adnám a rock & roll élet formáért !!! erre mi történik életem egy negyedében dolgozok annyit mint a güzü soha nem tudok kilépni ebből a nyomorult melós gettóból !!! olyan igazságtalannak tartom a sorsot !!! meg értenék én sok mindent !!! de hát nem vagyok alkoholista nem csalom meg társam ha akad olykor olyan akibe szerelmet tudok nagy érzelmekkel adni !!! küzdök mint az állat próbálok normálisan gondolkodni, cselekedni !!! aztán valahogy mindíg elesek !!! néha egy kicsit fárasztó fel fel állni az újabb pofontól !!! csak egy dolog lehet erre a magyarázat rossz helyre rossz korban születtem !!!

18,06  07-10-2008

 

nem tudom mit fogok írni, majd ami közben megmozgatja agyam a gondolkodás irányába !!! rengeteg a meló a mávnál !!! régebben öten voltunk aztán valahogyan csak meg győztük !!! ma már szinte hárman, de abból valaki mindíg hiányzik !!! nem, nem a munkával van baj, hanem azzal, hogy két embertől is elvárják azt amit öttől !!! aztán ezek a kocsik valami csodálatos szerkezetek !!! hogy mi, hogy mért, miért, de működik rajta !!! legyen ember aki megfejti !!! mi vagyunk a minden, akinek mindent kellene tudni !!! de vannak kft-ék akik csak egy bizonyos részére szakosodtak ezeknek a kocsiknak !!! busásan el vannak látva minden segéd eszközzel !!! jó fizetésért !!! aztán ha bármi baja a kocsiknak, akkor pont arra nem garanciális így jövünk mi !!!  mi meg, akik minden típushoz kell értsünk, semmi segítséget nem kaptunk !!! csak azt, amit a sok év alatt, mondom sok év alatt, megtanulunk magunktól !!! mert bizony el sem hinnétek milyen szerkezetek vannak amik a seggetek alatt vannak mikor ezekkel a kocsikkal utaztok !!! végestelen végig mindenféle elektronika van a seggetek alatt !!! ha meg netán le is ülnétek a klotyóra, hát majd keresek nektek fotót aztán felrakom ide nektek !!! hú hát itthon mi van, lehúzzuk aztán lefolyik !!! hú hát ott mivan, megnyomsz egy gombot aztán működésbe lépnek a szelepek eltávolítják amit ott hagynál ha a szelepek nem működnének !!! gondoltad volna, ugye nem !!! ezért imádnám ezt a szakmát mert még a klotyó tartalmát is elektromosan, majd levegő segítésgével dolgozzák ki a tartályokba !!! érdekes ez a foglakozás csak azért fárasztó mert mikor reggel be érek a műhelybe szétrobban az agyam, mikor meglátom tele van a műhely kocsikkal !!! sok higgyétek el sok, amikor már késő délután is eljön majd rábukkanunk még hibákra !!! azután azt még el kell hárítani mert jó lenne ha a kocsi menne európába !!! mondom én ha nem lenne keleti gépészet szinte biztos vagyok benne, csődbe menne a máv !!! mert nehogy azt mondjátok az hoz a mávnak bevételt ami történt itt minap is cegléd bp közt !!! valahol örülök annak hogy olyankocsikat javíthatok amik európát képviselik magyar részről !!! de gyalázat amit a máv vezetése művel, aztán ha felelősséget kellene válalni le mond !!! hát d.... meg !!! higgyétek el én magam is nem emberhez méltó módon jutok be nap mint nap a keletibe, majd este vidékre !!! ugyan már a magyar embert érdekli itt bárkit is a magyarságban !!! no megyek mert kezdek megint gondolkozni !!! hát nem az lenne a jó ha arról mesélnék milyen jót fontunk a fonóba, majd énekeltünk így est tájékán valami jó kis vidéki borocska mellett !!! összegyűlnénk majd jót beszélgetnénk a kinti komlóról akár búzáról !!! de nem, mi rohanunk a mindenféle számítás technika után, mondom számítás technika !!! érted számítás technika !!! hát térj már észhez számítás technika !!!

21,27h  08-10-2008

 

félek nagyon félek !!! bekövetkezik az amit soha nem szeretnék !!! de egyre erősebben érzem !!! sajnos valóban muszáj ehhez a mai trendhez valamilyen szinten csatlakozni !!! de úgy utálom azt emberekben nincs egymáshoz emberhez méltó tisztelet !!! az a baj azt érzem panamai jack csak egy álca saját magunk leplezésére !!! semmi más nem lesz !!! ne legyen igazam de szerintem a panamai jack még egy koncert erejéig sem jut el, nem úgy mint a ring$ vagy a tűzvihar !!! pedig abban aztán igazán fos emberek voltak !!! panamai jackban úgy néz ki értelmesek lennének !!! de ugyan mért lennének értelmesek mikor hazudnak !!! hát nem tudom valaha ezen gondolataimat megtudja-e cáfolni a világ !!! no megyek mert holnap megint termelnem kell a milliókat más embereknek !!! én meg örüljek ha szombaton kisüt a nap !!!

21,59h  09-10-2008

 

ugyan minek kéne örülnöm !!! ha bármibe belefogok hülyének néznek az emberek !!! bizonyára bennem van a baj !!! nem tudok egy normális csapatot összehozni, nem vagyok képes egy normális párkapcsolatot fent tartani !!! hát csak én lehetek a nemnormális, hisz körülöttem mindenki csak vihánckodik !!!

22,05h 09-10-2008

 

úgy elfáradtam !!! pedig igazán semmit nem csináltam ma !!! de a semmiért el kellett utaznom 50km-re !!! majd pusztán a jelenlétemmel másnak busásan vastagodott a bukszája !!! utálom, hogy azért élek, mások élhessenek !!!

21,49h  10-10-2008

 

olyan mint panamai jack most már biztosan tudom csak egy pillanatnyi kitalált valami !!! mért mondom ezt !!! nézz kőrbe !!! majd meg érted !!! mi belecsöppentünk egy ezred fordulóba !!! jaj de jó !!! aztán mit értünk el vele !!! 2000 évtől szinte napról napra zsarnokabbak lettek az emberek !!! ez mindenre igaz !!! ma 2008-at írunk !!! az emberek 100% ban csak a saját javukra gondolkoznak !!! mindenki mindenki ellen, csak dolgozni ne kelljen !!! gondolkozzak !!! ugyanmár, van értelme !!! semmi, senkit nem érdekel itt a másik ember !!! igen elvagyok keseredve !!! mért is !!! mert az állatok is jobban szeretik egymást mint az emberek !!! most mit csináljak utazzak nyugatra !!! majd keressek nagy lóvét, azzal jöjjek vissza !!! aztán én is legyek mások felett egy rabló !!! vagy menjek keletnek ahol tiszta zöld a fű, ahol tiszta kék az ég, ahol örökké csak napsütés !!!  ja keleten még mikrosütő sincs !!! de még internet sem !!! viszont békében nyugalomban élnek az emberek !!! szerinted !!!

10,46h  11-10-2008

 

Kép jó kis nap volt !!! én meg csak ittam, meg ittam !!! tudjátok ha az ember érzi a véget nagyon eltud kenődni !!! mit írjak, mit szeretnétek !!! ??? írjam meg azt, itt a vége fuss el véle !!! kurva dühös vagyok !!! ugyan mitől !!! mert a társam aki valamikor 2000 környékén azt mondta jani nekünk kell össze veszni mások hülyesége végett !!!  az 2008-ban nyalja a seggüket azoknak az embereknek akik végett éppen a börtönturnét sem tudtuk végre hajtani !!! mit is jelent ez !!! hát itt a vége fuss el véle !!! el értem életem rélmélhetőleg felét !!! itt az ideje !!! hogy aszerint éljek az életben !!! csak saját magadra számíthatsz azután vagy túl éled ezt a mocskot  vagy nem !!! good luck I hope it goes well !!!

17,23h  11-10-2008

 

azt gondolom már csak napok hetek kérdése !!! meg sem kell várnom azt, hogy 2009-et írjunk !!! hisz minden magáért beszél !!! nem akarok erre kitérni bővebben !!! rossz helyre rossz korban születtem !!! szerintem panamai jack nem volt, nincs, nem is fog létezni !!! ha mégis fog létezni abban én biztosan nem fogok részt venni !!! be kell látnom csak egy utolsó senki vagyok ebben a virtuális fenforgásban !!! valamicskét ér is ebben a világban az emberi érzés, te sem gondolod komolyan !!! ugyanmár, szar senkik vagyunk, akit elsöpör a rabló ember !!! 21.-ik századi rabszolgák vagyunk !!!

20,00h  11-10-2008

 

nincs kedvem most írogatni !!! ha minden az én terveim szerint megy akkor még holnap felmegyek pestre !!! aztán délután kerülök egy jóízűt a fővárosban !!! majd legközelebb november 17.-én megyek dolgozni !!! egész évben meg állás nélkül mentem eddig !!! de amilyen rabszolga vagyok a máv lesz olyan kedves, majd elrontja november elején a szabadságomat !!! pedig de jó volna egy egész hónapot itthon tölteni !!! a világon azt utálom a legjobban ha valaki azt mondja a lehetőség mindenki előtt ott van !!! ugyan milyen lehetőség !!! ??? ha te is így gondolod akkor te mért nem vagy milliomos !!! ???

20,48h  12-10-2008

 

mennem kell pihenni éjfélkor útnak indulok a románia belsejébe !!! remélhetőleg rengeteg jó fotót csinálok majd !!! szerdán délután már itthon is leszek !!! ma egy jóízűt sétáltam a fővárosban !!! ha minden klappol akkor most egy hónapig pihenek !!! de ha közbe tesz ennek bárki !!! fel .... tom !!! egész évben húztam az igát, nyaralás semmi !!! így úgy gondolom itt az év vége felé meg érdemlem a gőz le eresztését !!! 

20,44h  13-10-2008

 

megjöttem székely földről  !!! majd leragad a szemem !!! rengeteg élményem van !!! nem bírok most gép ellőt maradni !!! muszáj pihennem !!! holnap mindent elmesélek !!! 

19,10h  15-10-2008

 

Kép

00,30h óra indulás a házunk elől 14-10-2008 !!! ma romániában fekvő székelyföldünkre utazok !!! az út nem túl belátható nagy a köd !!! reggel négy tájékán meg érkezünk a határra !!! még egy ici pici szorongás van bennem !!! bár ma már szinte egész európa felé mehet az ember egy szál személyi igazolvánnyal !!! de mégis egy kicsi szorongás csak van bennem !!! mert hiába az unio ha a román határnál lévő őr azt mondja nem mehetsz akkor stop !!! ez a szorongás még a kommunizmusból maradt, amikor igen alaposan megvizsgáltak egy-egy határnál !!! nem úgy volt ám mint ma !!! mindenki szabadon garázdálkodhat európa szerte !!! aztán ahogy haladunk befelé alig várom, hogy kezdjen világosodni !!! majd a fotózóm az ablakra tekintsen, befogni azt, amit tátott szemmel nézek, fel sem fogom de mivel még világosban is nagy a köd így nem tudtam sok mindent fotózni, a király hágóból semmit nem láttam a ködön kívül !!! majd amikor már kezd egy kicsit világosodni fotózóm rátapadt az ablakra !!! én meg csak kattintgattam, meg kattintgattam !!! meg tátott szemmel figyeltem a hargitán elvonuló hegységeket !!! egyszerűen ezt nem lehet papírra írni, ezt látni kell !!! átmentünk olyan településeken ahol hajdan éltek ismerőseim !!! ma napjainkban meg itt élnek környezetemben !!! nem is tudom, annyira sajnálom elvették tőlünk ezt a földet !!! elmentünk egy olyan sóbánya mellet ahova busszal viszik le az embereket gyógyulni !!! hát hiába a természetnek mindig is voltak gyógyító erői !!! a gyönyörű táj csodálása közben mondja a barátom ha még átmegyünk azon a hegyen akkor meg érkeztünk székelyudvarhelyre !!!

Kép ekkor már dél körül járt az idő !!! aztán meg is érkeztünk lepakoltuk az árut, felvettük amit vissza kellett hozni magyarba !!! ezután mentünk aludni !!! vagyis a srác igen ő lepihent !!! de én nyakamba vettem a fotózóm, majd elindultam a városba !!! még sötétedéskor is kint voltam !!! bár akkor már leültem, mert igen megfáradtak lábaim !!! úgy voltam vele lehet soha az életbe nem jutok el oda még egyszer !!! nagyon barátságosak rendesek az emberek !!! no hát a nők azok meg kifejezetten gyönyörűek !!! én még ennyi sok szép nőt nem láttam sehol a világban !!! sétám közepette úgy gondoltam rá pipázok !!! de aztán hirtelen megtorpantam !!! hé te ember láttál valakit is dohányozni !!! ??? tettem fel magamnak a kérdést !!! hát nem, a két kezemen megtudom számolni, azt mennyi ember dohányzott ott töltött időm alatt !!! majdnem el is szégyeltem magam !!! de valahogy csak láttam egy dohányzó embert így aztán elkezdtem pipázni !!! majd mikor az út testen, áthaladok akkor meg abban a pillanatban, arra lettem figyelmes az autósok roppant udvariasak !!! rögtön meg állnak, udvariasan át engednek !!! igen ezt csak azért írom le mert nekem feltűnt, milyen udvariasak !!! bizonyára budapesten ez nem így van !!! mert csak rohanó kapkodó cigiző emberel futok szemben állandóan !!! ott bizony barátom az ember !!! ember társát, embernek is nézi !!! bizonyára a lovas kocsik is feltűnnek az aszfaltos úton az autók közt !!! bizonyára nincs is nekik internet meg mikro sütő !!! meg minden apró vacak amit mi nap mint nap használunk !!! ja feltűnt még az is mp3 lejátszó sem lóg az emberek nyakába !!! micsoda szép világ !!! meg láttam tea tűzhelyet amit újonnan árulnak, vajon tudod-e mi az !!! nyilván mi azt mondjuk jól elvannak maradva !!! nem én pont az ellenkezőét mondom, mint emberek bizony sokkal jobban érző egymást szerető emberek, mint mi itt a mindennel ellátott világban !!! nem én nem abban a részében voltam románián belül amit a nagy média elénk tár !!! hanem egy, csak magyarok lakta székelyudvarhelyen !!! látszik igen az épületeken hogy nem mai épületek !!! bár a lakó épületek kissé a modernebb formát próbálják követni !!! de ahogy egy-egy udvarra be tudsz pillantani rögtön fel lelhetők a székely életforma minden kincsei !!! igen nemrég ittam olyan bort ami ott készült valahol erdélyben !!! hát mondom én nagyon finom boruk van nekik !!! a természetük még nincs eltékozolva úgy mint nekünk itt !!! van egészséges gyümölcsük meg minden ami földi halandó természeti növényeivel jár !!! nekünk meg itt jut mindenből ami tesco gazdaságos !!! bár ha jól meg gondolom olykor néha hozzájutok én is egy-egy pohár ital erejéig, olyanhoz ami finom !!! amit még szívvel lélekkel gondozgat a gyümölcstermőn egy-egy idősebb ember majd mikor meg eljön az idő azt megcsinálgatja úgy, ahogyan azt embernek, meg kell !!! igen azt véltem fellelni az ottani világban, hogy ott még bizony olyan emberek élnek akiknek meg adatott a természettel együtt élni, majd a természeti gyümölcseit aratni !!! aztán hogy ez meddig tart nem tudom !!! mint mindent, őket is eléri ez a modern vacak !!! bizonyára majd az ő agyukat is ki tudják mosni a médián keresztül !!! de addig is barátaim ajánlom azt amit ott láttam minden érző majd elgondolkodó embernek, akinek fontos az élete !!! jómagam ha meg tehetem biztos kifogok kötni majd egy ilyen helyen még életemben, úgy egy nap után megmondom bátran szívesen ki költöznék oda hozzájuk !!! nem-nem hiányzik nekem ez a modern vacak !!! mind amellett, hogy én is sajnos minden nap ezen a vackon lógok !!! most is ezen a vackon írom írományom !!! hozzáteszem kint ülök a hintámon !!! közben kavargatom a bográcsban rotyogó őz húst !!! hát kell ettől több, mond kell-e !!!??? jól érzem magam, elvagyok zárva az emberektől !!! most szégyellem magam mert ezt kimondtam !!! igen barátaim sajnos eljutottunk mi már oda, hogy nem érezzük magunkat jól egymással !!! úgy, hogy nagy baj van itt nagy !!! megyek még elveszem a kedveteket !!!

10,22h  16-10-2008

 

köszönöm bárkinek aki olvassa írományaim !!! nagyából láthatjátok milyen vagyok !!! nem nem tudatos bennem semmi, így születtem !!! sokan mondják éljek másként !!! igen meg vallom sok mindent másként kellene gondolnom cselekednem !!! csak mikor az ember kűzd kűzd kűzd !!! nagy nehézségek árán eljut arra pontra, ki tud alakítani egy helyet a világban ahol szívesen hajtya le fejét éjszakákra !!! akkor nehéz megválni attól amiért évekig kűzdött, majd más életet kezdeni megint, mint már megannyiszor !!! ez az a hely ahol jól érzem magam, viszont ez rajtam kívül senkit nem érdekel !!! hát most mit mondjak !!! így jártam, rossz korban rossz helyre születtem !!! ha úgy volna ahogy nincs akkor minden másképpen volna !!!

23,03h  16-10-2008   

 

sikerült ma végre átválogatnom a székelyföldön készült fotókat !!! fent vannak a fotós oldalamon !!!

15,15h 17-10-2008 

 

ma aztán, hogy egész nap gitároztam semmi mást nemigazán csináltam !!! ez jó, nekem nagyon jó !!! tök jól el lenék így mindennap, csak koncertezni szeretnék eljárni innen !!! most húzok, ebben is csak meglehet fáradni még ha szívvel lélekkel is csinálja az ember !!! 

23,46h  17-10-2008 

 

reggel olyan szépen süddögélt a nap !!! ki ültem a kis házam elé aztán mostanáig csak hangszerrel a kezemben ütöttem el az időt !!! egy kicsit a kezeim megfáradtak de ez jó nagyon jó !!! bárcsak mindennap ilyen lenne !!! most megyek van egy kis dolgom a temetőbe, aztán meglátogatom egy ismerősöm !!!

15,46h  18-10-2008

 

hogy is van ez nem tudom !!! ma hozzájutottam egy régi jones videó anyaghoz !!! hát megtekintettem !!! nagyon ott voltak a fiúk a hangszereiken !!! ahogy most végig néztem be-be ugrottak mondatok amiket annak idején ezek az emberek ki mondtak a szájukon !!! aztán nem értem ha akkor ki mondták a szájukon valószínű úgy is gondolták !!! csak egy mondatot idéznék !!! ez a zenekar olyan zenekar amire érdemes időt energiát szentelni !!! nem tudom az az ember aki ezt kimondta végig gondolta-e azt amit mondott !!! mert hát ma itt tartunk a semmi legközepén !!!  majd minden szutyka a világnak özön szerűen ömlik ránk !!! nem vagyok benne biztos túl fogjuk élni !!! mért mondom ezeket !!! mert már aki volt a környékünkön az mind megfordult mellettünk, aztán szinte mind azt mondta amit ez az ember !!! de mikor meg már dolgozni kellett akkor az már nehezükre esett !!! egy ideig bírtuk húzni őket a hátunkon de örökké nem !!! mert közben őrült módon gyűlt már akkoriban is az ami ma körül vesz minket, ez az egymáshoz türelmetlenség nem megértés, ja a legfontosabb, hogy mindenki csak a saját szemszögéből nézi ezt az univerzumot !!! majd amivel meg megáldotta a sors abból egy dekagrammot nem hajlandó engedni !!! fújjuk, fújjuk csak a magunkét !!! ahelyett, hogy szétnéznénk majd összefognánk !!! mert egy fecske nem csinál nyarat !!! egységben az erő !!! de nem, mi csak magunkal törődünk !!! sajnálom, hogy az egész múltam úgy alakult ahogyan !!! de legalább egy kicsit része voltam annak is amikor még talán egy kicsit tisztelték az emberek egymást !!! ha csak a rokonságom végig gondolom nem volt ám nállunk ilyen, hogy nem segítettünk egymásnak, ahogy csak bírtuk húztuk a falat vagy ástuk a gödröt, hogy legyen bármelyik rokonomnak egy kis vacka, amiben nevelgeti gyermekeit szeretheti feleségét akár férjét !!! hú nállunk nagy össze tartás volt ám, de nagy ám !!! ma meg szinte már kedvem sincs kimenni a rokonaimhoz !!! pedig hát többségük itt lakik pár méterre tőlünk !!! mert ez a politika tönkre tette a saját házasságukat is !!! vagy ott volt egy barátom akik minta házasságban éltek !!! ma van három gyönyörű lányuk meg a szülők közt egy nagy utálat szinte egymásfelé !!! igen hát mire foghatnám ezt ha nem a politikára, ami engem téged minket kirabol !!! csak azt látom talán a mi szüleinknek még nehezebb volt annak idején !!! de legalább nemtudták az agyukat kimosni nemtudták belőle a szeretetet elvenni !!! de a miénkből már régesrég kimosta ez a médiának nevezet sz....r !!! média egyenlő politika !!! vagy egy szóval maffia !!! sajnos az én agyam is ki van mosva !!! én sem ilyen voltam régen a legapróbb részletekre oda figyeltem !!! de ma már sajnos azt sem veszem észre ha valaki valóban szeretettel közeledik felém !!! át gázolok én is sok mindenen !!! magam részről meg vallom ezért szégyelem is magam !!! de mit ér az ha már átgázoltam bárkin is !!! megyek mert már megint csak gondolkodom !!! ja azt meg el is felejtettem, hiába figyelek én ha más nem !!! ma belém jöttek egy autóval nem is a kárt sajnálom hanem az autómat, nekem szív ügyem ez a kis golf, de hát érdekel is bárkit rajtam kívül !!! még az a jó, általam javítható hibák lettek a kis golfomon !!!

22,10h  19-10-2008

 

úgy érzem lassan itt a vége utolsó zenekari próbálkozásomnak !!! mint ahogyan azt már mondtam régebben ez az utolsó próbálkozásom ezt be is tartom !!! nagyon úgy látszik itt most körülöttem minden megint összeomlik !!! ugyan már lépni kell tovább mondja a mondás !!! igen ez így van !!! csak amikor az embert évtizedek kísérik végig a kudarcok sokasága miatt akkor nehéz nagyon nehéz !!! de hát most mit tehetek !!! lépek tovább merre ki mondja meg !!! ugyan már mért is mondana bárki is bármit mikor már mindenki mindenki ellen csak dolgozni ne kelljen !!! 

22,32h  20-10-2008

 

valamikor sok sok éve azt mondta egy emberke nekem egy emberről aki sok évig részt vett életem egy bizonyos részében, hogy az az ember egy gazember !!! sok sok év eltelt azóta !!! hát kezdem azt hinni annak az embernek igaza volt akkor !!! magamról csak annyit bármibe fogok az előbb utóbb vége szakad azt hiszem ez közel húsz év kitartás után a zenével is így alakul !!! pedig hát őszinte leszek ismernek páran aztán azt gondolom róluk, azt gondolják rólam nem volnék egy eldobni való ember !!! de hát érdekel is ez rajtam kívül bárkit !!! nincs ilyenkor kedvem még  a hangszerekhez sem !!! én buta kis tinager mikor még az voltam azt hittem !!! belőlem majd lesz valaki dehogy lett !!! egy utólsó senki vagyok a föld egy rosz földrészén !!! utálom az egész huszadik huszoneggyedik  századot de legjobban azt minél normálisabban szeretnék viselkedni annál több pofont kapok !!!

22,48h  20-10-2008

 

Amikor iskolába jártam, nem gondoltam, hogy ennyire kibaszottul keresztre kell feszülnöm majd az életben. Sokszor a koncerteken odajönnek hozzám kis rajongógyerekek azzal, hogy „a Stress tök állat”, és azt gondolják, hogy nekem tök jó, mert én egy „sztár” vagyok… nem is tudják, hogy én ezt az egészet nem így látom, és hogy nekem is van egy csomó problémám. De nem szoktam nekik elmondani, had higgyék, hogy van értelme a zenélésnek, meg az egész életnek...

Én ezért gyakorlok sokat, mert olyankor kizárom a Világot, és úgy érzem, hogy van értelme az életemnek, meg a zenélésnek, és a lelkemet is megnyugtatja.

 

ezt egy nagyon kedves barátom írta !!! egyet értek vele !!! csak a lelkünk nyugtatására jó ez !!! pedig olyan jópofa dallamokat tudunk ezekből az hangszerekből kicsikarni !!! nemis gondolná senki belül meg mennyire fáj !!! hisz hangszer hangja mindent eltakar ami nekünk szomorú bánatos !!! azt hangszeren keresztül eljátszva valami csodás dolog !!!

23,07h  20-10-2008

 

sokszor már magam is azt hiszem meg vagyok kólinkósodva !!! pedig hát nem csak próbálnék a magam módján, majd lehetőségeimhez mérten ember maradni !!! majd csatlakozni ehhez a gyönyörű világhoz amiben lassan már mindent csak virtuálisan élünk meg !!! no most már megyek alszom mert tegnapból ma lett nállam !!!

00,08h  21-10-2008

 

tegnap este úgy megálmosodtam még írni sem volt erőm !!! ma meg felkell rohanjak pestre egy hivatalos okmányt leadni !!! nem tudom ha lesz kedvem lehet kiugrok a józsefvárosba fotózni is !!! majd kiderül milyen hangulatom lesz mire felérek, meg persze a fényviszonyoktól is függ !!! 

07,56h  22-10-2008

 

nem volt jó idő pesten, így nem igazán volt kedvem csámborogni a városban !!! vettem egy zacskó dohányt aztán húztam haza felé !!! itt lent vidéken kellemesebb az idő !!!

13,29h  22-10-2008

 

most, hogy itthon töltöm napjaim jó részét !!! nem jönnek mindenféle gondolatok !!! pihengetek muzsikálgatok !!! nem figyelem mi történik a nagy világban !!! nem is hiányzik igazán megvallom !!! de viszont ha lesz még lehetőségem amíg itthon vagyok, hogy kijussak székelyföldre oda biztosan elmegyek !!! az nagyon tetszett !!! rég éreztem olyan jól magam mint ott akkor !!!

22,18h  22-10-2008

 

ma megint jól rám esteledett !!! megnéztem a tűzvihar videót !!! meg már sikerült hozzájutnom jones videó anyaghoz is !!! remélhetőleg pár napon belül tudok belőle felrakni a youtube oldalra !!! csak nem értem ezt az egész múltat !!! legfőképpen azt, emberek mért nem tudnak egymáshoz alkalmazkodni !!! mert emberek egymáshoz alkalmazkodása nélkül nem ér ez az egész univerzum semmit !!!

23,47h  23-10-2008

 

ma megint csak jól rám esteledett !!! de legalább azzal történik napjaim fő része amit imádok, a zene !!!

23,26h  24-10-2008

 

már megint majdnem holnap lett itt rám !!! most gyűlögettek gondolatok agyamban ma, holnap megpróbálom be billentyűzni !!! bár sok újat nem fogok írni !!! csak megint másképpen a szokásos témát !!! ez mind addig lesz így, még nem fog valami változni az emberek agyában !!! köti itt mindenki az ebet a karóhoz, kötöm én is !!! 

23,35h  25-10-2008

 

nos hogy is van ez akkor beszéltem már arról, hogy ki van mosva nagyon sok embernek az agya !!! ez sajnos még csak fokozódik jobban !!! itt a bátyám mostanában vásárolt egy rakás zenei kütyüt, aztán egyik sem szól úgy ahogyan ő szeretné !!! de mivel az agya már sajnos neki is ki van mosva többé kevésbé !!! így rohan az után amit a mosógépek diktálnak !!! aztán derül csak ki, mikor már kezdi használni, az nem is tetszik neki !!! ráadásul ezek nem kis pénzek !!! most meg szinte mindent el akar adni !!! mert van megint egy kütyü amiről egy ember azt mondja az jó !!! magam részéről tegnap meg hallgattam mind két kütyüt !!! hát nekem az tetszik jobban az én füleimnek, amit éppen elakar adni !!! persze ez csak én vagyok !!! az én véleményemre nem kell adni !!! csak olyan érdekes itt környezetemben nagyon sokan lükének néznek, aztán mégis előfordulnak dolgok, hogy csak azt az utat járják amit én kitapostam !!! mikor mondom akkor lükének néznek !!! mégis csak rá fanyarodnak arra az ösvényre amin már én jártam !!! nem értem, nem én !!! aztán pont ilyen dolgok végett a zenélésből sem lesz ebben a csodálatos mindenben már semmi !!! belátom így ilyen emberekkel, nem lehet az ég világon semmit kezdeni !!! mikor még meg sem szoktuk az új asszonyt, már váltunk, még ki sem élveztük rajta magunkat, de már a másik kell !!! ezt áttételesen kell értsd !!! mert bizony a mosógép sorra gyártsa a használhatatlannál használhatatlanabb dolgokat, amit gyönyörű szép ruhába tud felöltöztetni, mi meg emberek azt hisszük a szép ruha alatt milyen csodálatos valami van !!! pedig dehogy !!! ott volt a pl mikor egy gyönyörű suzukival jöttem le pestről, majd szét szakadt a derekam mire újszilvásra értünk !!! nekem meg mim van, csak egy öreg golfom !!! aztán mikor elutaztam vele a hortobágyra semmi bajom nem volt mikor haza értem !!! még egy picit visszatérve a zenélésre a bátyám felé !!! igen ő kamionozik aztán, van hogy elmegy hetekre nincs itthon !!! persze ezt mindenki be látja élni kell ahhoz meg pénz kell !!! így muszáj dolgozni !!! senki ezért nem szól neki mindenki belátja !!! jobb így neki mert annyit keres pár hét alatt amit mi hónapok alatt sem !!! így mikor haza jön akkor csak zenéléssel tud foglalkozni !!! a baj csak az akkor meg elvárná mindenki csak azzal foglalkozzon !!! igen de nekünk meg akkor is elkell menjünk azért a kis pár forintunkért ami csak éppen arra elég, hogy egy kicsi szinten tartsuk magunkat !!! ja aki meg maszeknál dolgozik az meg reggeltől késő estig dolgozik !!! aztán örül ha egy kicsit leülhet már este felé !!! így aztán nem halad semmi, a bátyám meg ideg beteg lesz a nem haladástól aztán az lesz megint csak szét bomlik minden a zenekörül !!! utálom ezt a mosógép technikát !!! mos-mos ezerrel, mert ami benne van, azt ki kell teríteni a már kimosott agyú embereknek !!! nos még mindig zene !!! mondjuk úgy a nyolcvanas éveket az előző évezredben !!! nem voltak mindenféle ilyen mosógép által gyártott dolgok volt egy pár dolog mindenből aztán az jó volt !!! tökéletesen megfelelt a kis embernek, nagynak !!! nem volt más dolga az embernek csak azt használni, majd ha ügyesen használta, akkor tán még sztár is lett belőle, nem volt más dolga csak gyakorolni-gyakorolni, meg magát adni  !!! ma meg mint mondtam, meg sem vesszük az egyik bármit, már azon gondolkodunk meg kellene venni a másik bármit !!! így aztán semmivel nem haladunk csak azzal, hogy a mosógép pénztárcáját jó busásan meg tömjük !!! kárpótlási jeggyel, amit mi emberek pénznek nevezünk !!! ott van egy másik pl egy kedves barátom felhívtam telefonon, már rég beszéltünk éppen az egyesült királyságban valahol egy parkolóban keltettem fel a kamionban !!! aztán mondja már régen volt itthon !!! csak egy két napra szaladt haza !!! mert most menni kell ezerrel, ki kell fizessen egy autót ami tönkre ment !!! aztán,hogy az is mért ment tönkre !!! gyanítom akkor is rohant a mosógép után, ami mosott akkor is, meg ma is, majd mindig mosni fog, jóval előbbre van mint mi, aztán így soha nem fogjuk utol érni !!! én meg csak elvagyok itt magamban !!! szívesen látnék én minden jó cimborát szerény hajlékomban !!! de hát mindenki csak rohan a mosógép által mosott dolgok után !!! hát tudjátok pont ezért költöznék ki erdélybe, nagyon szívesen !!! nekünk nem előre kell néznünk hanem egy kicsit visszafelé !!! ha sokáig tervezzük létünket a föld bolygón !!! ott azt láttam az emberek ott tartanak az időben, mint mi mikor gyerekek voltunk !!! az még jó kis békés idő volt erre felénk is !!! gondolkozz csak egy picit mikor még az úton fociztunk meg szerettük egymást mi gyerekek, meg ha kellet a szomszéd is el náspángolta fenekünket, nem szóltunk otthon mert akkor még otthon is náspángolás lett volna !!! persze csak akkor volt náspángolás ha meg érdemeltük !!! no de az sem olyan volt, hogy kékek lilák lettünk tőle !!! csak olyan jelképes !!! ma meg ha már rosszul néz a kisgyerek rohanunk az orvoshoz vele !!! egy adag mosógép által mosott gyógyszeré !!! ahelyett, hogy nem dobálnánk szét a szemetet környezetünkben, aztán tán még egész nyáron mezítláb is rohangálhatna gyerek itthon a kertben akár az udvaron !!! mert mi bizony úgy jártunk keltünk szinte egész nyáron, aztán nézd mi bajom lett tőle !!! meg vallom már a nyáron rám is szóltak itt egy-két ismerősöm !!! engem nem látni egész nyáron csak mezítláb itthon, aztán ez feltűnő volt nekik !!! nos még egy kicsit jártatom itt a szám billentyűk segítségével aztán lelépek !!! bizonyára unjátok már az én felfogásom !!! nem baj, én sem igazán kedvelem a ma trendet, aztán az ellentétek meg tudjátok vonzák egymást !!! van itt egy másik ismerősöm mostanában a mosógép tehet a kapcsolatukról, eléggé meg gyalázta azt ami még régebben nagyon jól működött a mosógép nélkül is !!! jó magam örömmel mentem el hozzájuk de ma már mikor ott a mosógép, hát nem igazán érzem jól magam, ha elmegyek hozzájuk !!! az a baj a feleség azt gondolom, menne szívesen a mosógép után, a férj meg nem !!! de a feleség is mért !!! mert már mindenkinek olyan van !!! könyörgöm ha mindenki a kútba ugrik megyünk utána !!! azt is látom így sajnos ki fogyott az emberekből az önálló gondolkodás mód !!! csak ezeket a dolgokat azért nem értem mert mindenkit meg áldott a sors az aggyal !!! értelmesen ügyesen !!! mért nem használjuk akkor !!! mért kell mindig a más által fel állított trend után menni !!! no mindegy, ez legyen mindenki saját ügye !!! a legborzasztóbb ebben az, hogy ennek a gyermekek isszák meg jó busásan a levét !!!

08,43h  26-10-2008

 

nem tudom sajnos én olyan vagyok belefogok valamibe aztán gyorsan feladom !!! ha nincs eredménye !!! pár napja belefogtam egy dologba, aztán talán még pár napig folytatom, ha nincs eredménye odébb állok !!! csak egyes egyedül a zene ami mellet végtelenségig ki tudok tartani !!! bár annak meg már közel húsz éve nincs eredménye, de az valahogy fogva tartott !!! azt is tudom már soha nem lesz eredménye !!! de ha másra nem is jó, legalább az elhagyott lelkem helyét nyugtatja !!! meg még mindég jobb ha itallal tölteném az időmet !!! ártani nem ártok vele senkinek, nekem meg szükségem van rá !!!

21,19h  27-10-2008

 

ma mit fogok csinálni !!! nem figyelem ami történik a világban !!! csak egyszerűen felveszek egy hangszert !!! majd csak akkor teszem le ha valami nagyon fontos dolog jön közbe !!! olyan meg nem nagyon van  ebben a virtuális vacakban !!!

07,28h  28-10-2008

 

nem nagyon van kedvem most írogatni !!! fáradt vagyok megyek olvasok még  kicsit !!!

22,30h  28-10-2008

 

megyek bezárom a kapukat aztán olvasgatok még kicsit !!! no majd holnap megpróbálom gondolataim össze rázni, aztán papírra vetni !!! ma versek gondolatokba vettem pár betűt !!!

21,03h  29-10-2008

 

mint ígértem írok valamit, hogy mi fog itt kifejlődni a betűk vetéséből perceken belül nem tudom !!! írok !!! elég érdekesen alakult itt a második évezredben párkeresésre való dolgok !!! rengeteg módja van újság internet televízió !!! de valahogy mégis sokkal többen élnek egyedül mint régen, sokkal többen nem találják párjukat !!! ez talán abból adódhat rengeteg tárgyilagos dolgunk van, aztán többet vagyunk azokkal elfoglalva mint az ember emberrel !!! mert régen mi volt, le ültek az emberek este a fonóba, fontak vagy kukoricát morzsoltak !!! beszélgettek sokkal több időt töltöttek együtt emberek emberekkel mint ma !!! ma mi van, bent ül mindenki a televízió előtt éppen a mónikát vagy balázst néz !!! én még emlékszem mi hétköznap is jártunk kisz gyűlésnek nevezett klubba !!! együtt voltunk mi fiatalok még hétköznap is, nemcsak a hétvégi szórakozó helyeken !!! ahol ma már kábítószert stb árulnak !!! sokkal jobban figyeltünk egymásra, volt szívünk lelkünk !!! ma meg már ott tartunk ha meg tetszik valaki szinte kérdezés nélkül szeretkezünk vele aztán odébb állunk !!! igen sajnos odébb állunk, meg kívántuk egy másik ember testét, aztán ha egy kicsit szimpik vagyunk nekik, akkor szinte kérni sem kell ágyba bújik velünk !!! emlékszem az első csókra ami meg történt velem sok-sok éve !!! még másnap is beremegett a testem, olyan jól megérintett életem első csókja !!! mátra füreden volt egy nyári táborban !!! nem is tudom elmondani mit éreztem mikor másnap a csókra gondoltam, valami fantasztikus érzés volt szinte felért egy orgazmussal !!! hú drága jó világ, de régen is volt !!! ma ha meg ismerkedek egy hölggyel szinte első este oda adja magát !!! nincs az mint amikor még diszkóba jártam felkértem táncolni, belűről meg majd szét szakadtam annyira szerettem volna adni neki egy csókot !!! vagy disco után meg kérdeztem haza kísérhetem e !!! ja azt hozzá teszem ez-az ismerkedés ma csak aznapra szól mert másnap már szinte olyan mintha nem is láttuk volna egymást soha !!! rengetegen vannak így még úgy is, hogy komoly kapcsolatuk akár házastársuk van !!! nem számít az emberi érzés, mert már ki van ölve belőlünk a mindenféle tárgyi dolgokkal !!! pedig hát nézzük bújjuk a hirdetéseket, de ez azért, az meg amazért nem tetszik !!! valamiért mégsem tetszik egyik sem !!! mert csak a testét kívánjuk, nem pedig az énjét !!! rengeteg magát mutogató hölgy van mindenféle hírközlési dologban !!! ezzel elvagyunk telve !!! nem azzal foglalkozunk eljárjunk társaságba mint régen !!! aztán ha magányosnak érezzük magunkat keressük a társkereső információ közlő tárgyakat !!! ott aztán van rengeteg ember !!! aztán ha megtetszik valaki írunk neki aztán ha szimpi szövegünk akkor talán vissza írnak !!! de az is lehet tovább lapoznak mert nem nyerte el tetszésüket a szöveg amit írtunk !!! igen pár papírra írt szóból nyilván nem lehet egy embert meg ismerni !!! így marad az, tetszik az arckifejezésük vagy nem !!! ahelyett hogy eljárnánk valami normális szórakozó helyre !!!  ha még akad ilyen, hogyne akadna, hát minden nem lehet normálatlan sem !!! így aztán marad továbbra is az, hogy nézegetjük ember társainkat mindenféle hírközlő tárgyi dolgokban !!! vagyis én azt gondolom szerencsés az aki hirdetésben talál rá a társára !!! de vegyünk egy másik példát !!! itt vannak a nálunk idősebb korosztály !!! mindenki hallott már a nyugdíjas klubbról !!! no ők oda járnak aztán ott ismerkednek így nem maradnak egyedül mint mi mai fiatalok !!! látjátok példát vehetnénk tőlük mint már megannyiszor ezt megtehettük volna múltban !!! de nem nekünk csak a mindenféle mosógép által gyártott szar kell, nem pedig az édes kis meleg otthon, ahol tán még egy szelet süti is akad az asztalon !!! amit talán kedvesünk sütött !!! no most jól ki beszéltem magam megint !!! én is itt csak fene tudja írok, ahelyett hogy emberek közt tölteném az időm nagy részét !!! bár nekem van egy féle gondolatom mindenről !!! a sorsa mindenkinek meg van írva aminek meg kell történni meg is fog, aminek meg nem abba ha belegebedünk sem fog !!! itt van pl a zene életemben, bele is gebedhetnék akkor sem fog a büdös életben ez már összejönni !!! sajnos már az is biztos, hogy életemben már színpadon sem fogok játszani !!! mért mondom ezt, nézz körül milyen a világ, milyenné tettük mi emberek, aztán magadtól is érteni fogod !!!

20,02h  30-10-2008

 

nem tudom, neki fogok aztán majd lesz valami !!! kaptam pár perce igazi erdélyi bort !!! mit tagadjam jól esik !!! igazi ízletes, valami jó zamata van !!! a szüleim még soha nem jártak külföldön !!! a papám házában itt él egy  erdélyi család !!! aztán ők már sokszor kérték a szüleim menjenek ki meglátogatni őket ahonnan ők jöttek mikor a politika ezt kívánta !!! hát most jött el az idő mikor a szüleim eltudtak menni oda ahol ők valóban éltek még a politika nem szólt közbe !!! ők vitték szüleim meg hozták is !!! rengeteg élménnyel gyarapodtak szüleim !!! hoztak is rengeteg ajándékot !!! azt hiszem most én is nagyon boldog vagyok !!! kicsit mikor elindultak feszült voltam meg örültem is, hiszen az én szüleim soha nem jártak külföldön !!! nálam is egyszerűbb emberek !!! aztán kicsit tartottam attól, hogy az édes anyám nem fogja jól érezni magát majd külhonban !!! de hát az nem is külhon !!! csak a rablók elcsatolták tőlünk trianonkor !!! pedig de csodás, vidék úgy sajnálom elvették tőlünk azokat a magyarokat, azokkal a földekkel hegyekkel !!! csodálatos vidék !!! erdély !!! szavakkal le sem lehet írni !!! egyszerűen látni kell a hargiták, király hágó a többi szépségével együtt !!! a benne élő magyarokkal !!! no hát igazán vágyom arra vidékre élni menni !!! ott még nem olyanok az emberek mint felénk !!! szeretik egymást, nem azon jár az agyuk ki hogyan mi módon tudna több lenni a másiknál !!! mesélték szüleim mennyire egymást szerető tisztelő emberek élnek ott !!! még nekem is benne forognak a képek agyamban amit láttam nemrégiben erdély egy részéről !!! úgy hogy ha megy a rokonom még pár napon belül újból kimegyek vele !!! édes anyám nagyon jól érezte magát !!! ez még több boldogsággal tölt el !!! erre most iszom egy pohárkával !!! persze sokan vannak, akik bánatukban iszogatnak !!! nálam ez nem így szokott előfordulni !!! jó-jó !!! velem is elő fordult már, hogy bánatomban részegedtem le !!! de nem jellemző !!! meg aztán tudom a határt !!! azt meg mért tagadjam meg, ha valami finom !!! mert bizony szeretem az igazi finom italokat !!! még ha azt alkoholnak is hívják !!! kedvenc sörömből meg tudnék inni egy rekesszel is egy délután !!! van egy kedves barátom, aki szokott hozni olykor-olykor, ha netán erre jár felém egy kis franciában vásárolt sört !!! hát mért tagadnám, az is finom ízletes !!! talán ezek az italok még valódi alapanyagból készülnek, nem pedig valami kannás vegyszeres nem tudom miből, ami ugyan úgy hat csak ráadásul valóban káros a szervezetre !!! no mindegy az a legfontosabb édes anyám a héten nagyon jól érezte magát !!! papám azért nem írtam, mert tudtam az úgyis jól fogja érezni magát !!! hozott is nekem egy pipát !!! hú, most jól érzem magam !!! ezt az élményt most még levezetem egy kis hangszeres harmóniák felépítésével, aztán én is nyugovóra térek !!! nem-nem én most nem romániáról beszéltem, amit nekünk mutattak a médiában !!! hanem arról amit tőlünk elraboltak !!!

23,57h  31-10-2008

 

ugyan mit írhatnék ezen a napon, legyen ez azoké akik már nincsenek köztünk !!!

17,52h  01-11-2008

 

ma este újból el indulok székelyföldünkre !!! holnap 10óra körül érek oda !!! nem aludtam reggel 6 óra óta semmit, majd valamikor kedden este fogok csak lefeküdni !!! megpróbálok minden erőmmel azon lenni, végig talpon tudjak maradni !!! igaz éjszaka megyek át megint a királyhágón de akkor is valamiért nekem nagyon élvezet az út minden perce !!!

18,49h  02-11-2008

 

nos meg érkeztem, nagyon jól éreztem magam megint erdélyben !!! vasárnap reggel óta pár órácskát szunnyantottam, holnap megpróbálom összeszedni gondolataim, élményeim, de most muszáj pihennem !!!

23,21h  04-11-2008

 

Kép a kifelé út egészen tűrhető volt nem voltak akkora nagy ködök !!! dél körül már le is voltunk pakolva !!! aztán sikerült egy nagyon jót sétálgatnom székelyudvarhely utcáin, ház falai közt !!! sikerült egy templomba is bemennem !!! magam módján nem hiszek a templomos ceremóniákban, de mint művészeti festmények, fal festések érdekelnek a templomok belűről !!! már amikor először voltam ott akkor kiszemeltem magamnak egy egészen szépen kinéző épületet, csak akkor nem tudtam, hogyan közelítsem meg !!! tegnapelőtt sikerült meg közelítenem, sőt még be is mentem majd sutyiban fotóztam pár kockát az épületen belül !!! tamási áron gimnázium 1593-ban épült !!! aztán még be kukkantottam egykét suliba !!! olyan jól éreztem magam mintha tartoznék valamihez valakikhez !!! jó volt látni azt, érezni amit a szememmel láttam, mint amikor mi még itt ebben az országban mi is úgy viselkedtünk !!! teljesen az emberek arcára van írva kedvesek egymással lerí róluk ők egy nagy család ott székelyudvarhelyen !!! úgy jár kel mindenki mint egy nagy családban akik szeretik egymást !!! nem is tudom kifejezni magam, ehhez úgy kell gondolkodni mint én, majd úgy kell látni is aztán valami kellemes érzés tud végig vonulni az emberben !!! rám nagyon nagy hatással lettek a székelyudvarhelyi emberek mind amellett, hogy nem beszéltem velük, csak néztem őket arckifejezésüket !!! aztán ahogy jártam keltem sétálgattam, találtam olyan utca részeket is ahol kezd egyre jobban látszódni az is ami már nálunk régóta kezdi az emberekből ki ölni az összes érzést, érzésvilágot, a modern virtuális vacakok !!! persze hogy őket is eléri hisz nincs kivétel ez alól senki !!! kiket előbb kiket utóbb, de mind annyinkat elér a mosógép aztán, hogy mit kezdünk vele, rajtunk múlik !!! de azt biztosan érzem, szívesen kiköltöznék székelyudvarhelyre élni !!! valami nyugodtságot nyugalmat tán még egy pici biztonságot érzek ott mikor járok kelek, olyan szép kis családias !!! de hiába regélek én erről, ezt úgyis csak úgy tudnád érteni amit regélek ha hasonlóan gondolkodnál mint én !!! végezetül csak annyit én azt gondolom ők időben ott tartanak ahol mi tartottunk mikor én kicsi gyermek voltam !!! akkor minden más volt nálunk is olyan családias békés !!! de ma már, hagy ne mondjam milyenek az emberek felénk !!! rohanunk-rohanunk, csak tudnám mért rohanjuk ezt a kis pár évecskét olyan gyorsan le élni !!! 

12,47h  05-11-2008

 

sikeresen felraktam a tegnap előtti erdélyi túrám fotóit !!! ott vannak a fotóim közt az erdély mappában !!!

15,07h  05-11-2008

 

Kép kicsit szomorú vagyok egy hónapocskát itthon vagyok semmire nem haladtunk a zenében !!! szinte felém sem néz senki !!! a bátyám lestagnált a dobos olykor-olykor megjelenik !!! a dobtémák nincsenek kigyakorolva !!! én nem tudom melyik nótát nézzem meg, mert belekapunk ebbe is abba is !!! semmi nincs rendjén !!! így aztán majd ha eljön az idő amiről beszéltem, hogy az új évet másként szeretném kezdeni majd mindenki lesni fog, legjobban én !!! mért kell ennek így lenni !!! nem tudom meg érteni egyáltalán bármilyen szar országban is élünk bármennyire is el fog bennünket tiporni ez a politika !!! hisz már a mocsár szélén állunk, amibe nem sok idő múlva bele is fog lökni minket ez a politika, majd mindannyian ott pusztulunk !!! jó-jó ha jól körül nézünk környezetünkben nem annyira vészes itt a helyzet de mért, ja mert az emberek csak aludni járnak haza a többi időt a rablóknak dolgozzák !!! ja ezek emberek nem gépek, igen bírják majd egy darabig !!! de mégsem gépek, ha elkopik a csapágy kicseréljük, aztán újból adjuk neki a naftát !!! azért nem is értem itt most a zenélésben, hogy ha igazán szívből akarná ezt mindenki, akkor lassan de biztosan haladnánk !!! de így nem lesz ebből semmi, aki azt mondja, ezt a süllyedő hajót még meg lehet menteni, annak nem hiszek !!!

két gitár két dobverő és egy toll
sírt a kezdetekben senkinek sehol
meg volt a hit, együtt álltunk a hídon
martinit jég nélkül nagyon nem bírom
 
viharok jöttek, ollózták a vitorlást

a vizes fedélzeten megcsúszott a triolánk

volt ki a hajó oldalán lógott
s volt ki már adta az utolsó csókot
                 miniőz
 

ezzel a párszóval lehetne jellemezni azt ami megtörtént itt az elmúlt pár hónapban amióta megtermékenyült panamai jack !!! szerencsére még nem született meg, így az anyaméhben még az is megtörténhet elvetél !!! ha elvetél az fog majd egy kicsit nyugtatni, legalább nem látott semmit a kinti világból !!! így talán egy jó kis emléknek megtud maradni !!! nem látom azt ahogy sárba tiportuk mint az elmúlt két három formációt amiben szerepeltem !!! az a baj itt mindenki rá ér mindenre csak arra nem amit legjobban szapul, hogy csinálni kellene zenét !!! nem tudom azt a mondatot elfogadni ha majd adok ennyi meg annyi pénzt akkor nem járok el dolgozni aztán jövök több próbára !!! ez hülye mondat, ettől nem hinném, hogy valaki tehetségesebb többet tenne a zene érdekében !!! azt sem tudom elfogadni ha meg beszélnek egy dolgot aztán biztosan azt mondják nem lesz hétvégén próba arra mi rászervezünk, itt egy próbát !!! majd mégis csörögnek a másik zenekartól, hogy próbálnának akkor a miénket lemondja, majd megy a másik zenekarhoz !!! a válasz pedig az, tudtátok, hogy van másik zenekarom !!! igen tudtuk, de ha azt mondták, nem lesz próba biztosan, majd mi azt az időt ki akartuk használni, mégis ők szóltak akkor mért kell elmenni !!! hogy értsd ha már eleve tudjuk, próba ott akkor itt nem szervezünk rá !!! itt beszélek én arról a kevés is több lesz ha a szívedet adod bele !!! mért is nem értem ezt az egészet miért nem halad !!! csak olvasd el az emlékeim amióta zenész szeretnék lenni !!! majd megtudod a legutolsó senki vagyok, aki világ életében a legkevesebb melós fizetéssel rendelkezett !!! de volt cél, az út a régi járni majd játszani végig !!! dolgoztam annyit mint az állat, majd bele szakadtam sokszor a melóba !!! mert szerettem volna ezt,vagy azt !!! meg is szereztem, mert volt célom !!! aztán nézd mire mentem vele !!! itt vagyok a világ egy kis szegletében, ahol arra vagyok ítélve. hogy soha nem érjek el a zenében semmit !!! mert vagy megtalálok valami barom embereket, vagy a nem érdekli őket annyira, vagy nincs meg a tudásuk hozzá !!! sorolhatnám de minek !!! nem jött össze húsz év alatt !!! igen ez idő tájt találta ezt ki a bátyám húsz évvel ezelőtt !!! mondhatni a napokban van a húsz éves évfordulója annak, hogy zenész szerettem volna lenni !!! micsoda idő még emberi életben is !!! ha jól meg gondolom ma már egy ifjú titánt kellene útjára indítanom ebben a virtuális mosógép által irányított légkörben !!! nem tudom mit rontottam el !!! de valamit biztosan nem jól csinálok !!! talán lehet az a baj, szívvel lélekkel születtem aztán túl későn hagyták el szervezetem ezek a micsodák !!! így aztán most már hiába gondolkodgatok !!! viszont amiért talán jól átvészeltem,ezt az elmúlt időd !!! az meg talán azért van, mert volt életemnek olyan szakasza, amikor éltem az életet majd éltem !!! mert ma már csak éljük az életet, de nem élünk !!! mielőtt meg akarnál változtatni, előbb ismerj meg talán !!!  így, hogyne érezném magam jól mikor elutazok székely földre !!!  ahol nem látom azt mindenki-mindenki ellen csak dolgozni ne kelljen !!!

10,20h  06-11-2008

 

jó kis nap lesz !!! ma két malacot fogunk levágni !!! természetesen szüleim úgy intézték csak én leszek meg a böllér !!! olyan jól tudnak intézkedni !!! két akkora nagy malac, hogy ember nem lesz aki megfogja ha meg indul majd !!! állítják a szüleim ennek a böllérnek segíteni sem kell, mert árammal öli le a malacot igen ez mind rendben van, de mi van ha az áramhatására meg indul vagyunk ketten én meg a böllér ki fogja meg !!! imádom a szüleim ilyen téren !!! legalább addig lenne itt pár ember még meg hal a malac !!! utána már könnyedén elvagyok meg mosom én meg segítek mindenben de amíg meg  hal addig krízis van bennem !!! ja persze ma csak szét szedjük, holnap meg feldolgozzuk !!! holnap már lesz itt sok ember, annak a fele ha ma itt lenne, de jó lenne  !!!

08,47h  07-11-2008

 

olyan jó, hogy van ez a ……….. internet !!! egy rakás ….. sem ér !!! kaptam egy levelet amit tényleg fontos lenne tovább küldenem de nem sikerült mert a sok b…..á ….. embernek már annyi e-mail címe van, hogy nem is működik neki !!! mert kénye kedvére változtatgatja !!! de jó ,hogy ennyi lehetőségben bővelkedhetünk !!! ugyan minek ez a …. világ háló ha a fontos dolgokat sem tudjuk közölni egymással !!! kapja be az összes ember az ördögnek a …. aki változtatgatja az e-mail címét, hogy nem tudtam elküldeni neki ezt a fontos e-mailt !!! úgy imádom ezt a … világot !!!

09,49h  07-11-2008

 

fáradt vagyok meg egy picit kedvtelen is !!! megyek olvasgatok még egy keveset !!!

22,01h  08-11-2008

 

vasárnap reggel fél nyolc még alszik az ország, bekapcsoltam számítógépem senki nincs mindenki még pihen !!! én viszont megyek eszek valami finom malacból készült finomságokat, aztán megyek segítek papámnak a leveleket elhordani a temetőben !!! majd délkörül elviszem a kóstolót ceglédi rokonoknak, aztán meg látogatunk egy másik rokont a kórházban, majd remélhetőleg utána lesz egy jó ízű zenekari próba !!! ezt tervezem mára !!!

07,48,h  09-11-2008

 

nem csodálom, hogy a bátyám ideg beteg olykor- olykor !!! mert az emlékek soha nem múlnak  csak elhalványodnak !!! amíg nem halványodnak, nincs hely újaknak !!! elővetem évekkel ezelőtti zenei ötleteket amik már csak itt nálam találhatók meg az arhívumomban !!!  igen akkor sem meg most sem fognak felszínre jönni az elmúlt idők zenei ötletei !!! hát pedig mit mondjak !!! nyílván minden embernek a saját gyermeke a legfontosabb legjobb !!! voltak vannak, még lesznek jópofa zene ötletek amik talán soha nem fognak a köz javára kerülni !!! de legalább jó volt most ezekben a párpercekben emlékeznem a múltra !!! nem kesergek, csak olyan igazságtalan a földi élet !!! tudjátok ti ezt legalább annyira mint én !!!

21,29h  09-11-2008

 

leragad a szemem !!! de legalább ma a zenével foglalkoztam !!! bárcsak így lenne mindég !!! reggel szép pompában mutatkozott a felhők közül a napocska majd déltájt még tudtam pihenni pár percet a hintámon !!! délután meg zene felvételt készítettem eddig !!!

23,50h  10-11-2008

 

már csak pár napot vagyok itthon, aztán újból itt az év végi nagy hajtás !!! nincs kedvem egyáltalán menni dolgozni !!! hisz olyan jól elvagyok itthon !!! ma is zenei felvételeket készítettem !!! ebben is jól el lehet fáradni így estefelé meg már nehezen fog az agyam !!! de legalább ma is abban fáradtam el ami éltet, a zene !!! nem is tudom ha nem fertőzött volna meg a zene, hogy viselném a világban történő dolgokat !!! az is lehet család apa lennék esetleg egy válással a hátam mögött !!! nem tudom mi lenne jó !!! azt sem mondom ez a normális ahogy én élek !!! hogy mért alakult ez így azt sem tudom !!! egy biztos bármi is történt, bizonyára valahol valamiért van erre magyarázat, de kár lenne erről vitatkoznom !!! hogy jó e ez vagy nem, ezt kaptam a sorstól ezt viselem !!!

22,57h  11-11-2008

 

írok aztán be húzom a függönyt majd folytatom azt amivel reggel óta foglalkozom !!! ma véletlenül nem tudom mért hogyan, de kikötöttem olyan oldalakon amik nekem kedvemre valók voltak !!! jártam virtuálisan székelyföldön majd véletlen rábukkantam pársorra ami nekem kedves !!! merítettem magamnak ide az oldalamra  egy jányka igaz mondatait !!! nagyon tetszett írása, azután nem bírtam megállni ne csennyek tőle pár szót !!! majd mivel jártam virtuálisan megint székelyföldön !!! írtam levelet is oda !!! várom a választ !!! érdekel mit szólnak majd az ottaniak általam készített fotókról, amit én láttam a két látogatásom alatt !!! majd lencse végre kaptam !!! meg is írtam nekik mennyire jól éreztem magam ott !!!

Kép azt még meg kell írjam mert nem tudok nyugodni !!! megint elment egy nagyon jó barátom !!! hiányzik !!! de a sors így akarta !!! neki legalább meg adta a sors adott nekünk rengeteg jó dolgot dalaival !!! így ma meg nyitottam egy palack bort aztán emlékére iszogatom a finom szőlőlét !!! most pedig behúzom a függönyt aztán hallgatom a zenét alakítom amit remélhetőleg panamai jack úgy szül erre a világra ahogyan én látom ezt az egész mindent még a virtualitást kizárva !!! a lehetőségeimhez mérten !!!

16,54h  12-11-2008 

 

nem tudom ki hogy van ezzel az unalom beteggé tesz !!! hát pedig én csak egy dologra koncentrálok !!! mégsem érem utol magam !!! ha meg még koncentrálnék a mai virtuális vackokra !!! nem is tudom szervezetem képes lenne ezt vajon elviselni !!! én a magam eszétől inkább azt gondolom nem előre, hanem visszafelé kell gondolkodnunk !!!

23,25h  11-12-2008

 

most írok meg írok !!! ma megnéztem a CPg zenekar filmjét !!! mit mondjak !!! érdekes világ volt a múltban itt nálunk kis magyar kommunizmusban is !!! ma mindenki azt csinál ami kénye kedvére találtatik !!! de akkoriban emlékszem mikor már éppen 14 körül járt felettem az idő, már akkoriban is a rockerság felé húzott a szívem !!! felmentem a fővárosba !!! természetesen keresztanyám kísért el akinek a mi családunkban nagyon sokan köszönhetnek nagyon sok mindent !!! de ő is mint sokan meg annyian mit is érünk sok mindenben !!! akkoriban ő volt egy kicsit nagyobb látószöggel, mint a családomban bárki !!! hát én csak azt tudtam motoros bőrdzsekit szeretnék, meg hát az akkori lázadó korban a csövesek amit mondtak, mert bizony akkor a rockereket csövesnek hívták ebben az országban !!! hú még az is be ugrik egy újszilvási srác aki egy két tanévvel volt nálam idősebb akkoriban már fent élt budapesten, ő igen nagy csöves bandába keveredett, vagyis igen jó rocker lett !!! aztán egyszer hazajött abban a ruha viseletben ami akkoriban őrült nagy lázadásnak tűnt, sőt a rendőrök meg is verték az ilyen viseleti módban lévő embereket !!! nem tudom tudja valaki mi az hogy szűrös !!! a szűrösnek azt neveztük aki elment egy lagzi környékére este sötétben, majd ott ólálkodott a sátor körül az úton !!! aztán ha megesett a szíve a lakodalmat állónak akkor vitt nekik egy kis élelmet !!! ez amolyan akkori divat volt !!! ezt a srácot akkor láttam utoljára, azóta sem !!! egy lagzinál ahol szűrös volt, én meg meghívott vendég !!! no ez a srác náci keresztet viselt a dzsekijén de úgy, hogy tépőzárral lehetet felrakni abban a pillanatban mikor jött a rendőr az úton levette a dzsekiről, mert hát kinek hiányzik az elő állítás meg a verés !!! no ő akkori kornak megfelelő lázadó volt !!! lázadó a fenét csak egy rocker !!! akit sem akkor sem ma nem visel a nemzet a hátán !!! ugyan ma mi kell az a b…. győzike !!! no ő akkor olyan dzsekit viselt amit én akkor szerettem volna de sajnos nem igazi bőrből hanem pvc dzsekinek neveztük, mert műbőrből volt !!! no akkor elmentem amit mondtak a csövesek a nagydiófa utcába !!! ott volt akkor a hurrikán az a bolt ami magyarországon nem volt csak egy, mert azt sem lehetett ebben az országban, hogy olyan bolt működjön !!! hát meg érkeztünk, az utcán állt a sor mint mikor ma tesco gazdaságosban állunk a pénztárnál !!! rockerek rockerek hátán !!! nagy nehezen bejutottunk a hurikánba !!! azt mondta keresztanyám hova hoztál te engem jani !!! nem nagyon mertem szólni mert tudtam ezért megvet a családom !!! én 14 évesen, hogy találtam volna oda így kellet a kísérő !!! magam módján őrült nagy élménnyel gyarapodtam, ott lehettem a nagy híres hurikán üzletben !!! aztán ahogy felnéztem a magasba ott volt az a dzseki amit akartam szerettem volna !!! meg is vásároltam !!! meg volt életem első rocker dzsekije !!! be álltam a lázadóknak nevezett csövesek közé !!! 14 körül jártam !!! ez az üzlet akkor jelvényeket árult, meg akkori kornak megfelelő rocker cuccokat, vagy ahogy a kommunizmus mondta csöves cuccokat !!! semmi különös nem volt ott csak az amit az akkori hatalmasok nem fogadtak el !!! mert bizony nem fogadták el a iron maiden, meg a metallica, black sabbath stb zenekart sem aki meg ezeket szerette az mind megvetett ember volt !!! de azzal a korral járt valami igazi filling, ami ma már kihalt, mint az őskor !!! ez most CPg zenekar film megnézése miatt jön ki belőlem !!! nem csináltak ők akkor semmit, csak elmondták az igazat !!! aztán meghurcolták őket !!! börtönbe zárták stb stb !!! ma ugyan mit csinálnak velünk kicsit finomabban !!! be zárnak egy gyárba éppen annyi pénzt kapunk amiből éhen nem pusztulunk, de előre nem haladunk !!! ma már az ilyenfajta lázadások nem is tűnnek fel, mert nem fog össze ez a nép !!! a rendőr is megdicséri ha valaki rosszat csinál !!! akkor azért jobban összefogtunk mi emberek !!! próbált volna akkor egy buzi az utcán mutatkozni, nem, hogy jogokat követelni !!! ma már a buzinak a hülyének a baromnak joga van csak aki eltartja ezt az egész sz… annak nincs semmi joga !!! a munkásnak !!! akkor a munkásra felnéztek !!! ha nem dolgoztál közveszélyes munka kerülő voltál !!! ma meg ha dolgozol bűnös vagy !!! röpke húsz év alatt mennyit változott ez a világ csak, itt kis magyar honban !!! mi minden megtörténhetett az év századok alatt !!! azt tudom, hogy nem tudom ki mutatni, de boldog vagyok a magam módján igen boldog !!! mért is mert meg értem itt röpke pár évtized alatt olyan reformokat, hű mennyit változott itt minden !!! én pont minden fordulót meg éltem láttam !!! ami itt negyven év alatt történt !!! hogy csak értsd kisdobos, úttörő, ministráns, kisztag munkás őr !!! ja mikulás jézuska !!! mit mondjak még !!! tél, tavasz, nyár, ősz, !!! vajon látod e olyan pompában az őszt mint én láttam !!! vagy jársz kelsz e mezítláb egész nyáron !!! akár beleszakadsz e a szuhaji laposba !!! nem mert mindent épület borít !!! a levegőt meg elszennyeztük a kipufogó gázunkkal !!! te meg bent ülsz a ki….. internet előtt !!! jó igen ma már én is sajnos !!! de neked lesz e az ami már nekem volt !!! ??? szerintem ezt most jobb ha befejezem !!! mert még valaki majd jól azt gondolja milyen elme beteg vagyok !!! meg sűrítettem itt több mondatban amit akartam !!! de le írom egy mondatban !!! lehet itt bármilyen kor ős, vagy ókor !!! a hatalmasok diktálnak !!! punktum !!! ha meg rossz helyre születtél viseld el !!! én is rossz helyre születtem !!! csak, hogy kaptam hozzá észt is !!! amit használok !!! így bármi ér elviselem, mert mért lennék én kivétel, mint kente kunta kentei !!! keresd csak meg a youtube oldalon !!! http://www.youtube.com/watch?v=ByhFz5e5Tno&feature=related

mentem mert már én is azt gondolom őrült vagyok !!! pedig dehogy, csak én is arra vágyom amire minden normálisan lélegező ember !!!

22,47h  13-11-2008

 

itthon voltam egy hónapot !!! mire megyek dolgozni csak fel került egy nótára a dob is végre !!! persze ha a bátyám nem lett volna kicsit makacs itt ennek a hónapnak elején vagy a másiknak a végén !!! egész hónapban annyit tudtam volna ezzel foglalkozni ha mindenki jött volna, aztán szépen sorban felvettük volna amit tervbe vettünk !!! most majd ha már dolgozok én sem tudok annyit erre koncentrálni !!! de jó lett volna ha az egy hónap alatt minden felkerül !!! de nem majd most meg szakadjak meg én is !!! tetszenek ezek a nóták persze minden ember a saját termésétől van el ájulva !!! arra leszek majd kíváncsi mennyit fog ehhez még pluszban adni majd az ének ha rá kerül !!!

23,13h  14-11-2008

 

ma egy kicsit korábban húzódok el !!! holnaptól egy hónap után újból elkezdek dolgozni !!! kezdek a samsungba majd máv aztán sorba így végig ezt az évet !!! talán év végén lesz egy kis pihenés még, de az már nem biztos !!! megyek is mert az sem biztos felbírok kelni majd hajnalban mikor a kakas kukoríkol !!!

21,35h  15-11-2008

 

fáradt vagyok, meg nincs is kedvem menni holnap a mávhoz !!! így most megyek olvasok még aztán pihenek !!! de bizonyára jönnek majd az élmények holnaptól !!! csak, csak úgy most valahogy nincs hangulatom menni, talán a hideg is közre játszik !!!

20,33h  16-11-2008

 

betelt megyek a blog ötbe !!!

20,52h  17-11-2008