Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


hű !!! most mit írjak itt össze nektek !!! ilyen ritkán fordul elő !!! elcangáztam egy fontos barátomhoz !!! aztán italoztunk kedvenc italomból, amit ő főz !!! nem tagadom lekortyoltam pár kupicával !!! azt is bevallom jól esett !!! volt itt elég minden, ami felkavart az elmúlt pár nap alatt, aztán muszáj volt a gőzt túl engedni !!! nem sok embert tisztelek meg, de a zoltán név az engem kötelez !!! aztán, hogy mit kapok érte az oly mindegy !!! van egy két ember, akit tisztelek, aztán ha mód van rá teszek is annak érdekében, ezt érezze az-az egy két ember !!! azt hiszem ezzel nem jutok előbbre de legalább a lelkem tiszta tud lenni !!! agyamhoz mérten !!! azt gondolom ez ma egy rakás sz:…. sem ér ezért tartok pont itt, épp ezért !!!

 
23,18h 07-03-2009

 

 

ez az év eddig nekem csak veszteséges !!! még tavaly kaptam egy felszólítást !!! valahol a szomszéd falu határában van valamiféle földem !!! ami parlagfüves volt !!! aztán azért kaptam levelet, hogy irtsam ki mert büntetni fognak !!! ez úgy egy arany korona föld ami talán egy vidéki ház alap területével meg egyező !!! de ez egy nagy darab földben van valahol ugyanis egy nagy területre sokan vagyunk aztán, hogy abban melyik kis rész az enyém hát igazán nem tudtam meg !!! de még azt sem, hogy hol van ez a nagy darab föld !!! aztán írtam egy szép levelet a magyar kincstárnak, hogy ajándékba oda adom nekik !!! pár napja kaptam választ, hogy nem fogadták el az ajándékot !!! ez roppant helytelen !!! ezt a földet én örököltem még a tsz időkből !!! aztán mikor szét kezdtek osztani ebben az országban mindent !!! így a földeket is kérték a volt tsz meg maradt főnökök, maradjon náluk a földem cserébe kapok minden évben gabonát !!! jó ötletnek tűnt mind eddig !!! ennek sok éve sok kézen keresztül ment azóta a tsz-nek nevezett maradványok !!! ki tudja ezt végig követni kik voltak akik legutóbb még művelték !!! most rohangálhatok majd megkeresni, hol lehet az a föld meg kikkel vagyok társtulajdonos !!! meg persze várhatom a büntetést ami akár több száz ezret is rúghat !!! fura muci helyzet !!! mindenki csak nyúlkál a zsebembe !!! van egy másik ügy is !!! kaptam a bkv-nak mondott ügyvédjétől egy levelet !!! ami szerint engem meg büntettek bp a tömeg közlekedési eszközön !!! olyan dátummal, amikor még csak véletlen sem járhattam pesten !!! de még csak azon a járaton életemben nem is utaztam !!! az adatok felvétele bemondás alapján !!! valaki nagyon rossz tréfát űz velem !!! mivel bárkinek megmutattam a levelet mindenki csak nevetett rajta !!! küldtek egy nyomtatványt, hogy adjam meg az adataimat !!! én semmit nem tettem !!! mintha nem is kaptam volna olyan levelet !!! most viszont kaptam egy másikat amiben felszólít újból, hogy nem reagáltam arra így bíróságra adja !!! 2005-ben történt a tilos utazásom !!! amikor én vidéken dolgoztam még csak véletlen sem jártam abban az időben pesten, nem hogy bemondjam az adataimat !!! mert ha így lenne hót ziher, hogy emlékeznék rá !!! 13000Ft amiből ha elkezdenek pereskedni aztán ha nyakamba varják ezt a lehetetlenségek akár 100000Ft is lehet !!! szóval úgy mostanában elegem van sok mindenből !!! ártatlanul, nyúzzák a nyakam !!! aztán, hogyan tudok ezekből kimászni magam sem tudom !!!

21,15h 08-03-2009

 

tegnap 25-en voltak nálam !!! ma senki sem !!! hü, ez érdekes !!! megyek aztán alszom !!!

22,17h 09-03-2009

 

bkv büntetésem !!! nos tegnap reggel már korán hívtam a bkv ügyvédjét !!! a hétvégi gyomorgörcsöm levezetését meg kezdtem !!! fel is vették első hívásomra !!! elmondtam mi a bánatom, hogy kaptam tőlük egy levelet, amiben felszólítanak a büntetés befizetésére !!! kérdezem, hogy történhetett ez, mikor én az idő alatt semmi szín alatt nem lehettem pesten !!! kérték az ügyirat számát !!! be mondtam !!! hát maga nem budapesti, nem mondtam, nem is volt soha budapesti, nem válaszoltam !!! hű hát mi akkor nem is magát keressük, volt a válasz !!! elnézést kérünk akkor nem is küldünk több ilyen levelet !!! mi a belügyminisztériumtól kaptuk az ön címét !!! máris törlöm a rendszerből !!! elnézést ne haragudjon, nem zaklatjuk többé, keresnünk kell egy másik ilyen nevű embert !!! tényleg ne haragudjon levelünkért !!! hát így megy ez ebben az országban !!! ehhez nem nagyon tudok hozzászólni !!! minél több helyen le írjuk nevünket adatainkat annál több helyről kapjuk a sárga csekket !!! ha nagyon harcolós lennék, akkor vádolásért még pert is indíthatnék talán !!! de már én is amolyan örülök, hogy van még luk ott, aztán tudom is használni !!! de ott maradt még a parlagfüves dolog !!! no ma rá ültem az ügyre !!! jól át tanulmányoztam a papírokat, amiket küldtek mindenféle hivatalos szervek !!! még amikor először kaptam figyelmeztetést akkor én írtam levelet a magyar államnak, hogy nekik adom ajándékba ezt a területet !!! ők a múlt héten válaszoltak, hogy ez annyira pici terület ez nekik nem kell, nem tudnak vele mit kezdeni !!! ahogy olvasgattam kiderült számomra, kikkel vagyok tulajdonosa ennek a kicsi föld területnek !!! elkezdtem nyomozni !!! egy tulajdonos a valamikori tsz !!! nem értem egy előbbi levélben azt írták az a tsz megszűnt, hogy lehet akkor még a tulajdonos ez rejtély maradt !!! próbáltam hívni egy másik tulajdonost természetesen nem tudtam elérni !!! négyen vagyunk a tulajdonosai ennek a kicsi földnek !!! a negyedik az állam bácsi !!! hű ez érdekes engem büntetni akarnak, vajon magukat is, ő helyettük ki fizet ugyan !!! nos hívtam a földhivatalt aztán mondtak szépet, jót, okosat amit bizonyára ők értenek de nekem orosz valahogy !!! menjek hozzájuk, menjek gödöllőre meg mit tudom én !!! okosabb nem lettem csak az derült ki számomra ebből vesztesen kerülök ki, akár honnan nézem !!! majd próbáltam olyan embert keríteni aki talán megtudja mondani, hol lehet ez a föld !!! no ezt nagyából kitudtam deríteni !!! de még azt is mondta ez a segítőkész emberke, hogy ki műveli nagy valószínűséggel ezt a temérdeknyi földet, ami mellet ott az enyém is !!! kezdtem picit rálátni a dologra !!! aztán közben sikerült el érnem azt a szerencsétlenül járt másik tulajdonost is aki még ugyan olyan kis ember mint én !!! de az adott címen már nem is létezik olyan nevű emberke mondta a bácsi aki felvette a telefont !!! elmondtam bánatom, !!! ez egy idősebb emberke volt akivel beszéltem telefonon azt mondta menjek át a falujukba aztán megmutatja, hol lehet ez a föld ő ismeri a szántókat vetőket !!! meg-meg mutatja hol lakik az aki tán műveli az azon a vidéken levő szántókat vetőket !!! nos autó aztán rohanás !!! elmentem ahhoz az emberhez aki tán műveli azon vetőket !!! az szántó vetős azt mondta hagyjam ott a papírjaim aztán ő utána jár a dolognak, hogy valóban ott van-e az ő vetőjük környékén az enyém is !!! de adjam meg a számom !!! mondtam neki adom ajándékba csak engem ne zaklasson a hatóság !!! á hát nem fogadhatja el ajándékba, de ha ott van mellettük akkor megveszi !!! adom én ajándékba, mondtam én !!! majd utána a segítő bácsi még meg mutatta nagyából hol lehet ez a terület !!! sok minden kezdett ki világosodni előttem !!! éppen már indultam vissza, hogy a segítő bácsit haza viszem !!! csörög a telefonom !!! a szántós vetős ember hívott, azt mondta elfogadja az ajándékom írunk egy papírt aztán kész !!! mondtam még itt vagyok a falujukba aztán vissza megyek !!! jó addig az asszony meg írja az ajándékozási papírt, rendben mondtam !!! aztán vissza baktattam írtunk papírt, hogy ajándékba adom neki !!! azt ígérte megy rövidesen az ügyvédhez aztán át írják a nevére !!! ezek után már csak remélni tudom, hogy nem kapok több parlagfű felszólítást !!! hát csak annyit tudok mind ezekhez szólni nem lepődhetek meg ha bármelyik nap kapok valami büntetést a hatóságoktól !!! hisz ebben az országban a hatalmasok azt csinálnak velünk amit akarnak !!! mi csak vesztesen kerülhetünk ki !!! vétlenek vagyunk, mind a törvény mind a más nemzetiségtől !!! mi magyarok kivagyunk szolgáltatva bármilyen faj is vagyon országunkban !!! ebben az országban mindenkinek van joga csak a magyarnak nincs !!!

19,50h 10-03-2009

 

Kép ma már reggel elkezdtem kattintgatni, egésznap rengetek fotót csináltam !!! kezd ébredni a természet, ezáltal az ember is kijjebb húzódik !!! nálam ez a fotózó masinámmal lehetséges, aztán próbálom lencse végre kapni amit látok !!! ma fotóztam virágot, embert, kis rügyeket amik húzódnak a nap felé !!! lassan lehet veteményezni, majd ami kibújik a földből azzal együtt az életet élvezni !!!

21,03h 11-03-2009

 

Kép három napot itthon voltam !!! jól eset !!! hajnalban megint út a fővárosba !!! mostanában mindég egy vonattal később jövök !!! már kinéztem magamnak egy jó helyet ahonnan talán tudom majd figyelni az embereket majd lekattintani őket !!! mert így jut egy fél óra kattintgatni is este !!! csak még hamar sötétedik, de talán egy két hét aztán végig világos lesz amíg felszállok a vonatra !!! nem jó a helyzet nálunk, de még mindig jobb mint sok más munka helyen !!! egy ismerősöm most jött haza a kórházból !!! aztán a feleségét nem engedték el szabadságra, hogy itthon maradjon ápolgatni !!! a derekát szinte végig metszették az ember kovácsok !!! de mit számít ez a mai rabszolga tartóknál !!! szörnyű ami folyik ma magyarhonban !!! egyre lehetetlenebbé teszik a dolgozó embert !!! hogy meddig bírja ezt a nép, hát nem tudom, tűr-tűr, de madzag véges !!! nem lesz itt jobb, ha csak vér folyik majd !!! nem is merek gondolni a samsungra sem !!! jó hogy már nem járok !!! mert ami ott is folyik nem emberhez méltó !!! csak a rablás-rablás hátán !!! kis ember kínkeserves nyomorán !!! én meg próbálom magam nyugisan meghúzni itt vidéken !!! egyáltalán nem vágyok a dzsumbujra !!! ma megint fotózással kezdtem a napot !!! alig bírtam le rakni a gépet azt hiszem ez lassan betegség lesz nálam !!! talán egy két év múlva fotó kiállításra is vihetném fotóimat !!! rengeteg tanulni való van még, de talán jó úton járok !!! nembánom, hogy elkezdtem a fotózást !!! jól érzem magam !!! egyre több fotót nézek a neten !!! el sem mertem volna gondolni milyen sokan fotóznak !!! rengeteg jobbnál jobb képet látok !!! ami csak arra buzdít, folytassam amit elkezdtem !!! nem tudom magam behatárolni, mit szeretek fotózni, mert minden érdekel !!! mindenben van valami szépség !!! csak azt kell meg tanulnom, hogyan mutassam be, amit látok !!! no ehhez kell majd sok idő, évek is talán !!!

19,00h 12-03-2009

 

nem volt ma valami nyüzsgés !!! de holnapra meg érkeztek hollandiából a bérelt háló kocsijaink !!! több hónapon át bérelték a hollandok, aztán ma meg érkeztek, persze első útjuk a műhely, a francba !!! a fenébe kezdem nem szeretni a mávot !!! hű, hát ez nem jó !!! régebben annyira szerettem !!! aztán ma végig gondoltam azon mit bírok most, mit bírtam régen !!! no meg a 65 éves nyugdíjt !!! hát ha így haladok akkor már 56-ban bottal fogok járni, szép kis ember leszek, ezek azt hiszik mi bírjuk majd ilyen fizikai erővel !! hát ezek b….ok !!!

21,10h 13-03-2009

 

érdekes volt a múlt este mert mire ezt meg írom, már ma van !!! azt gondolom, aztán majd a jövő eldönti, magamra találtam itt a mai korban !!! sajnálom, de neki nehezebb lesz mint nekem !!! nekem sem sikerült, neki ugyan mitől !!! mondták már nekem, az a bajom túl rendes vagyok !!! most mért hazudnék !!! ma szomorú hírt közlök majd magammal !!! aztán vég érvényesen felfogom, ebben a világban csak saját magunkra számíthatunk, aztán vagy túl éljük ezt a mocskot vagy nem !!! sud but true !!!

00,08h 15-03-2009

 

ma vendégség volt nálunk, jó atyám józsef napot tartott !!! szeretem az ilyen napokat, jó ízűeket szoktunk beszélgetni !!! bár majdnem mindég ugyanazok jönnek, de kell egy-egy ilyen nap mikor csak beszélget az ember !!! jókat lakmároztunk, meg beszélgettünk !!! az egyik vendég hetven év felett van !!! no ha ilyen egészségben örvendek majd én is, az nagyon frankó lesz ám !!! olyan igazi hetven év felett !!! sok mindent tud ám mesélni !!! jól esik hallgatni !!! meséli még mindég bemegy az oktató központba aztán végig hallgatja az előadásokat hátha hall valamit, amit még nem tud a szakmáján belül !!! ő amolyan kétkezi szakmunkás, világ életében két kezével kereste a kenyeret !!! nagyon jól hozzátud szólni szakmáján belül az újabb dolgokhoz is !!! nagyon kedvelem az ilyen embereket akik tudnak is mesélni mik voltak !!! mert ma már szinte minden ki halt, ami érzelgős szívből fakadó, no meg minden !!! olyan nagyon virtuális itt már lassan már az étel is !!! no nem gondolkozok, mert már megint csak ezt a kort szidom, amiben én is élek !!! de ugyan mitől dicsérném mikor csak egyre jobban azt érzem én is, mások törnek a sorsom felett pálcát !!! no inkább emlékezem a délutáni beszélgetésre, az legalább jó érzéssel tölt el !!!

21,16h 15-03-2009

 

Kép kellemes olyan félig tavaszias idő volt ma, így felhőztem !!! nagyon szép, amolyan hétköznapi felhők járták be az égboltot !!! no meg vásároltam egy remélhetőleg utolsó objektívet !!! ezt most azért vettem meg mert fele árban sikerült mint egyébként szerettem volna !!! van most már minitől a nagyig mindent látó felszerelésem a fotózáshoz, így csak az a dolgom megtanuljam őket kezelni !!! aztán most már csak bevételt szeretnék, mert nagyon ki költekeztem az utóbbi hónapokban annyira, hogy egy vasam sincs !!! ez év karácsonyára szeretném magam meglepni azzal, hogy minden pénzt vissza spórolok magamnak, amit elköltöttem az utóbbi időkben !!! aztán este beszélgettem egy sráccal, még annak idején a samsungba találkoztunk, aztán néha szoktunk itt beszélgetni a neten !!! rendes embernek ismertem meg !!! no az ilyen beszélgetések is rengeteget segítenek nekem, ami vele is volt ma este !!! igaz csak itt a neten, de az is sokat segít !!! érzi azt az ember, ha jó ember az akivel beszélget !!! emlékszem mikor még éltem az életet rengeteg emberről tudtam alkotni véleményt, igaz csak telefonon beszéltem többségükkel, de nagyjából megtudtam állapítani linkóci, avagy nem linkóci !!! mostanában úgy érzem mintha nyugdíjba vonultam volna !!! csak a meló aztán az itthon lét !!! nem tudom, hogy ez jó vagy sem !!! jól érzem magam !!! azt hiszem ez fontos !!! azt meg hogy mi történik a világban úgy is hallom a melóba !!! nem nézek én, dehogy nézek médiát !!! nem nekem találták azt fel !!! persze ha igazi jó dolgokról szólna a média, biztos nézném !!! mondjuk ha cry free is a csapból folyna ott !!! nagyon büszke vagyok Scholtz Attila barátomra !!! mert tudom, hogy igazi valós munka van az mögött amit elértek a cry free zenekarral !!! sok embernek ha mondom ki az a cry free csak lesnek, no ez a baj !!! de ha valamelyik barom média sztárt említeném, akiket én nem ismerek, hála a sorsnak, tudná kiről van szó !!! nem tudják, hát csak szegényebbek az egyszer holt biztos !!! jól elvagyok én ilyen szegényes gazdagnak !!!

20,43h 16-03-2009

 

Kép modern technika ide, modern technika oda !!! majd szét vetett az ideg !!! mire saját magam rájöttem !!! már hívtam a szolgáltatót, de csak hebegtek habogtak !!! mire egy picit elkezdtem gondolkozni, aztán sikerült !!! olyan jó, hogy ennyi mindenünk van, csak kapkodunk !!! nem tudjuk, hogy mikor mi után kapjunk !!! nem volt nekünk semmi bajunk mikor még a tehén szart tapostuk a gulyán !!! gondolkodj el a mai kis emberkékre, annyira sajnálom, hogy ők már kezdetleges kis apró betegségekkel születnek, mert mi felnőttek ész nélkül használjuk a tudósok által kitalált tárgyi dolgokat !!! majd hagyjuk, hogy már ők is hozzá jussonak, kicsi korban !!! nem volt itt napóleonnak sem semmi baja, mikor elindult orosz ország felé lóháton !!! gondold csak végig mi mindenen kellett neki túljutni !!! mégis meg tette majd még párizsba is vissza jutott !!! de mi ugyan mire vagyunk képesek csak nyavalyogni !!! hogy is várhatnánk el így, hogy az utókor egészséges legyen majd élet erős !!! mikor minden a szájukba van adva, semmiért nem kell küzdeniük !!! jó, van itt sok okosság, de mondom én nem volt itt baj még akkor sem mikor a tehén szarba tapostunk !!! itt vagyok én !!! csak én is hebegek habogok !!! mert már nekem is megzavarta elmém ez a mai kor !!! ahelyett, hogy valami normális életet élnék !!! legszívesebben vissza vonulnék egy olyan helyre, ahol csak reggeltől estig zenélnék, valami négy öt hasonló gondolkodású emberrel aztán a világra meg t…nék !!! mi lesz itt még !!! jobb nem is gondolkodni !!! de hát mégis csak azért kaptuk az agyat !!! ellentmondások-ellentmondások ellen !!! olyan kesze-kusza minden !!! nem is lehet ezt emberi aggyal felfogni !!! nem-nem, minket nem erre gyártottak !!! megyek inkább olvasok az talán hasznosabb !!!

21,43h 17-03-2009

 

Kép ma majdnem ott maradtam, megfogta a kaszás a lábam !!! egy olyan emberel vettük le a kocsikról a 1500V feszültséget a munkák befejeztével, aki nem igazán van magaslatán alapvető dolgoknak sem, még így 10-15 év után sem !!! ha nem figyelek, akkor a kaszás már jókat röhög a markában !!! ez volt az első, majd utolsó, hogy ezzel az emberrel bármit is csinálok 1500V közelében !!! meg oldom inkább magam !!! mintsem a kaszás jókat heverésszen rajtam elvégzett feladatán  !!! nem is mondtam el ezt igazán senkinek, mert csak úgyis engem hibáztatna !!! még neki sem mondtam, mert nincs kedvem hallgatni az ő verzióját !!! mit mért úgy csinált, ahogy csinált !!! mindegy, itt vagyok !!! talán fárasztóbb az a mávnál mostanában ahogy bánnak velünk, mintsem a munka !!! aztán látni, hogy ebből mi melósok csak rosszul fogunk ki kerülni !!! a legszomorúbb az, hogy valóban olyan emberek a vezetők akiknek úgy sok mindenhez semmi közük !!! követelni a hülye is tud !!! én is meg tudom mondani, nem jó ez meg az, de mitől lesz jó !!! ??? no igen !!! ez volt ma a máv !!! már egy pár hónapja úgy döntöttem írni fogok megint, majd egy kis történetecskét magamról mikor három hónapig betanított molnár voltam !!! no az egy érdekes kis történet !!! így utólag jókat mosolygok rajta, de mikor benne voltam, hát !!! no majd kiderül, talán ma el is kezdem meg írni ezt a három hónapot !!! csak erőt kell vegyek, aztán ágyba vinni a notbook-ot !!! vagy talán hordanom magammal pár hétig a vonaton !!! no majd még ki gondolom !!! azt hiszem, most odébb állok, aztán még egy kicsit átgondolnom ezt a kaszás dolgot !!!

22,12h 18-03-2009

 

Kép mikor meg nyomom a billentyűt még nem vagyok biztos abban mi fog az aznapi blogban szerepelni !!! de aztán valahogy valamivé csak ki kecmereg valami !!! most sem tudom mit szeretnék írni !!! ma olyan jó idő volt vétek lett volna bent el ütni az időt, így én is ki húzódtam !!! kattintottam egy két fotót a virágok felé, amik két nap távollétem alatt szépen kerekedtek a nap felé !!! no meg sikerült lekapnom egy kis manót is !!! majd aztán a szikla kertem szét szedtem, mert már annyira ellepték a virágok, hogy nagyon nem is lehetett látni benne már kis sziklákat !!! naplement időben meg ki húzódtam a temetőbe elhordani a  két nap alatt összegyűlt elhervadt virágokat !!! aztán majd szét hasadt a szívem mert olyan naplementét láttam a házak felett, hogy ihaj !!! bántott  egy kicsit a dolog, hogy nem a határban vagyok !!! mert ha akkor a határban lettem volna csodaszépen a felhők kíséretében, no meg a kattintóm segítségével elkísérhettem volna a napot a mi féltekünkről nyugodni !!! hiába rohantam volna ez csak pár percig szokott tartani mire ki értem volna cangámmal a határba, már el is tűnt a nap !!! így csak elmémben marad meg a látvány mit a házak felett ma láthattam !!! no azért volt egy kis zenélés is ma !!! aztán azt veszem észre ha nem gyakorlom ezeket a metallica nótákat naponta, igen hamar ki esnek a kezemből !!! nem véletlen mondta nekem minden zene tanár, akikhez jártam, nem volna szabad semmi fizikai munkát végezni, mert az kihat a kezekre, aztán azok nem szaladnak a hangszeren !!! emlékszem mikor állandóan csak a samsungba jártam, nem volt más meló, akkor ki voltak a kezeim pihenve, de hát ott meg majdnem az egész hónapot ott töltöttem !!! kutya világ ez mondom én kutya !!! most meg hogy fizikai munkát végzek, no már megint csak mondom a magamét !!! megyek aztán vetek még pár betűt a molnárkodásról !!! elkezdtem tegnap este !!! de úgy alakul bele írom azt az időszakot amikor nem a mávnál dolgoztam úgy egy másfél évnyi időt tömörítve a munkás világból magamról !!!

22,53h 19-03-2009

 

magyarok, férfiak meg asszonyok, meddig tűrünk még !!! ???  www.youtube.com/watch

12,00h 20-03-2009

 

Kép nagyon rám tört a fáradság, pedig hát itthon voltam !!! ma meg kaptam az orosz obit !!! hű, hát nagyon messziről lehet vele látni akkorát !!! hogy a kertünk végéből belesem fér a szomszéd teljes nagyságban !!! de úgy hogy ő is meg én is a kert túl oldalán vagyunk !!! ez igazán nagyon szép napos időben jó !!! no meg tán csillagászati dolgokra használták, mert bizony az ilyen obikat használták még az orosz tankokban is !!! itt egy újabb tanulási lehetőség, avagy alkotás új kapuk nyílnak meg újból !!! jön a jó idő, aztán lehet most már tanulni a fotózás fortélyait !!! mert bizony most már tényleg nem akarok vásárolni látókákat, csak amit muszáj, apró kis dolgokat !!! majd készítek fotót a gépparkról is !!! már ideje őket szépen le kattintanom mik is amik segítenek néznem a világot !!!

21,28h 20-03-2009

 

no, látom kedvenc zenekarom tribute ja kezd fel éledni, aztán koncertezik !!! lesz nekik a közeljövőben egy jó kis bulijuk az A38-as hajón a beatallica zenekarral, akik egyenesen az usából érkeznek !!! ez jó jel, mert tudom az alcohollica jól adja elő a dalokat, aztán már meg érdemelnek egy kis sikert !!! no pont ezért próbálom majd megtanulni a repertoárjukat, ha baj van tudjak segíteni !!! de az biztos, ha ezt valóban be akarom tartani önmagam felé is, akkor nekem is kapaszkodni kell !!! hát itt egy lehetőség, van mit gyakorolni !!! csak hát ha véletlen baj van nem egyszerű hirtelen be ugrani aztán maximumot adni !!! ezért lenne jó ha mondjuk a jackpanamai is dolgozna !!! mert bizony kevés az, hogy csak önmagában gyakorol az ember !!! kell érezni a másik zenészt !!! bizony-bizony nem volt ezzel gond mikor a jones koncertezet másik város másik meló, úgy rutinból ment minden !!! de ma !!! úgy sajnálom, hogy így megváltoztatták ezt a világot az emberek !!! hát ki más !!! mi vagyunk akik tudnának gondolkozni, aztán sok szép dolgot elkövetni !!! relatív kinek mi a szép !!! ma pl egy jó kis csapat találkozott a fővárosban !!! itt a neten nap mint nap tartják egymással a kapcsolatot !!! aztán ma összegyűltek a fővárosban !!! magamon ahogy most szétnézek, azt veszem észre, én úgy igazából sehova nem tartozok !!! nem vagyok zenész, ami az álmom, nem vagyok fotós, ami csak úgy hozzám csapódott !!! néha már magam sem tudom hova szeretnék tartozni !!! egy dolog ami biztos, itt vagyok aztán nekem is ugyanúgy mint minden érző léleknek van valamim, amit nem tudom valaha is sikerül-e tovább adnom !!! csodákra már nem vágyom, bizonyítani már nem akarok !!! úgy valahogy ellógom az időt, aztán majd csak lesz valahogy !!! állandóan csak azt hallom sok ember társamtól, most mit aggódjak úgysem lesz jobb !!! ez butaság !!! én azt hiszem, gondolom, egységben az erő !!! egy fecske nem csinál nyarat !!! egységben az erő, munkás ököl, vas ököl, oda üt ahova köll !!!

21,06h 21-03-2009

 

azt hiszem ez nem tréfa !!! valamikor nagyon régen tán két évtizednél is több !!! hogy megszerettem a metallicát, azon belül példaképem lett a cliff papa !!! hát csak azért mert tetszett ahogyan fel építi a harmóniákat !!! nem véletlen, néztek fel rá a metallicában is !!! szépen harmónikusan fel építette a technika nehézségeit !!! sokat tanultam ötleteiből !!! aztán most itt vagyok a 21.- században !!! megkell kapaszkodjak olyan nótákat írtak, a legújabb lemezen a metallica csapata !!! még talán cliff is elégedett lenne ezekkel a dalokkal !!! mind harmóniailag, mind technikailag szépen felvannak építve !!! nekem már csak egy dolgom van ezekkel, gyakorolni éjjel nappal !!! őszintén most egy picit meg horpantam, mert kapaszkodnom kell !!! ilyenkor ú…..az e….. huszadik századot !!! mert kevés időm van gyakorlásra !!! mert mért is él a szív !!! megyek aztán írok még a molnárkodásról !!! szívesen kint tölteném akár az egész éjszakát, de fáradt vagyok !!! aztán gyakorolnék beleunásig !!! ezt nem lehet meg unni !!! de sajnos a fáradság már túl tesz rajtam !!! sud but true !!!

22,26h 22-03-2009

 

Kép kicsit elhúzódott itt az este !!! itt járt egy kedves barátom aztán jókat beszélgettük !!! persze egy palack bort is megcsapoltunk !!! olyan jó volt hallgatni azt az erőt, ami még lakozik benne, amit szeretne felszínre hozni önmagából !!! csupa bizonyítási vágy !!! hát azt kívánom neki legyen hozzá erő !!! én ma csak gyakorlással töltöttem az időt, de érzem kevés az idő amit hangszer mellett töltök még több, meg még több idő kellene, csak egy két órát voltam távol persze fotózóm nyakamban !!! egy ismerősöm elvittem két településsel odébb, ahol lakik, aztán hazafelé meg álltam egy két volt tanyánál !!! mennyi elmúlt tanya árulkodik arról micsoda szép élet volt itt régebben !!! nem voltak elhagyott házak, földek, valahogy úgy minden ment a maga kerék vágásában !!! szinte élt az ember, élt a vidék !!! ma már csak rohanunk az utol érhetetlen után !!! itt egy példa lekaptam fotós gépparkom !!! aztán nem tudok egy jó igazi ütős fotót csinálni, valahogy úgy érzem hiányoznak fotóimból az érzések, igen talán csak látom, de nem tudom azt fotóban vissza adni !!! ezt talán nem is lehet tanulni valahogy érezni kell, aztán megmutatni !!! pedig olvasok fotós könyveket is !!! azt hiszem bennem csak akarat van, de nincs érzés !!! talán most jobb ha megyek aztán pihenek !!! mindenesetre jó volt ma csak hangszerezni !!!

23,58h 23-03-2009

 

Kép fáradt vagyok !!! pedig csak itthon voltam, aztán kis odumból ki nem mozdultam !!! csak hangszereztem ma !!! bár reggel korán keltem, elvittem papám ceglédre de korán itthon voltunk már !!! most meg megyek, aztán írok még a molnárkodásról !!! majd hajnalban megint a főváros !!! úgy néz ki, csak holnap leszek hosszús, második melós napomon már remélhetőleg délben végzek, aztán nyakamba veszem a vörösmarty teret !!! persze, csak ha az idő engedi !!! úgy gondoltam most oda evickélek le, aztán ki tudja mit tudok a lencséim végére kapni !!! ha az idő engedi most viszek jó pár felszerelést !!! no de addig még sok víz lefolyik a dunán !!!

20,37h 24-03-2009

 

nem is tudom mit írjak, érdekes dolgok történtek itt pár napja !!! egy barátom elmesélte történetét amikor onnan jött vissza !!! nem tudok ehhez hozzászólni, bizonyára lehet így van, lehet nem !!! olyan sokan meséltek már arról az útról, aztán hasonlókat meséltek mint a barátom !!! ha gondoljátok nézzétek meg itt a link !!! http://www.stress.fw.hu/ 

 
én erre csak ezzel tudok reagálni !!!
 

Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi földünknél.
Lehet létezik Ő is, aki többre képes az embernél.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom. Máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz
már nem vigyáz egy csepnyi földre, s el kell mennünk mindörökre.

refr.:Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom.
Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem.
Hallom hangjait, és el nem érem.
Ott a tenger, itt az én hajóm.

Hát itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még
Néha könnyebb lenne elmenekülni, tiszta fénybe merülni,
de a hang, ami hív, de a jel, ami szól,
még nem mond semmit meddik élek, s lesz- e út, hogy vissza térjek.

refr.:Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom.
Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem.
Hallom hangjait, és el nem érem.
Ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom. Nekem itt vannak álmaim.  www.youtube.com/watch

21,39h 25-03-2009

 

Kép nem sűrűn fordul elő ilyen de leesik itt a fejem muszáj elmennem pihenni !!! nagyot sétáltam ma !!! délelőtt meg hajtás volt ezerrel !!! talán ettől vagyok ennyire fáradt !!! még a fotókat sem bírtam összeválogatni amiket készítettem !!! no majd ha fel ébredtem !!!

22,42h 26-03-2009

 

Kép keltem korán a tegnapi élményeim rendszerezni kellett !!! most végeztem !!! tegnap jól elfáradtam, délelőtt hajtás majd déltől nyakamba vettem a város meg a vörösmarty teret !!! mindég sétálva járok kelek a városban !!! tegnap két fotó masinát vittem magammal a digitálist meg az utazó obis masinámat !!! nem művészkedni akartam csak a pillanatokat próbáltam figyelni, majd lencse végre kapni !!! művészkedni, micsoda buta szó ez tőlem !!! hisz tegnap is rájöttem, nagyon nem vagyok tisztában még a fotózás sok oldalával !!! csak kattintok azután vagy jó vagy nem !!! pedig lehet ezt tudatosan is !!! de ahhoz nekem rengeteg idő kell, még ezt megtanuljam !!! de mint a zenélésre így a fotózásra sem marad több idő !!! mert nekem muszáj azoknak a b…. rablóknak termelni !!! hogy r….nának el !!! no jól kezdem a napot máris káromkodok !!! ahelyett hogy örülnék, van még munka helyem !!! mint ahogyan egy ismerősöm három hónap körül kezdett egy munka helyen, aztán súlyos beteg lett majd most már talán dolgozhatna !!! keresztül kasul vágták ez ember kovácsok !!! most, hogy már fel épült, rohant bevinni a céghez a beteg  papírt, mert amolyan becsületes fajta !!! de mit érdekli ez a rablókat !!! el küldték !!! mond milyen országban élünk mi itt mindent megtehetnek a rablók !!! ha nem tetszik neki odébb áll, majd jön a másik, aki még jobban zsigerget minket !!! meddig tar ez bátor új világ !!! ???

10,21h 27-03-2009

 

Kép nem tudom hogyan tudnak emberek annyi mindennel foglalkozni !!! én csak dolgozok fotózok zenélek mégis levagyok maradva !!! jó lenne rengeteget zenélni, jól esne több időt a fotózással tölteni !!! csak csorog a nyálam sok fotó láttán, én mért nem tudok olyanokat készíteni !!! valószínű mert nem foglalkozok vele még többet, így marad a lelkes amatőrség !!! a francba !!! mért nem csinálhatja az ember azt amit szeret !!! ha nem azzal foglalkozunk nap mint nap, amit szeretünk akkor csak elveszünk ebből a gyönyörű világból !!! rengeteg fotót néztem meg ma !!! majd zenéltem is !!! aztán morcos lettem !!! mért-mért nem alakul minden úgy ahogy én szeretném !!! menni kell holnap is azoknak a k… rablóknak termelni !!! ahelyett, hogy már réges rég óta hagyta volna az élet hogy kibontakozzak !!! gyűlölöm az összes gonoszságot a világban !!! mért-mért alakult minden így, fel nem foghatom !!! lassan már kezdem azt hinni nem is volt semmi régen, meg sem történt !!! csak a ma van, amit nem könnyű elviselni !!! már tényleg hinni sem akarom az a sok jót amit már meg értem igaz volt, amikor még élt az ember !!! nem pedig valami virtuális élőlény volt mint ma !!! megyek írok még valamit a molnárkodásról !!!

19,48h 28-03-2009

 

Kép volt ma egy kis időm mégis csak vasárnap volt !!! nem volt bent minden főnök !!! így magamhoz kaptam fotózóm, aztán kattintgattam !!! először neki hasaltam két vasúti kocsinak, majd egy kisseb műhely ablakból néztem az utcán járókat !!! sikerült néhány fotót felraknom a fotós albumomba !!! kicsit olyan nyugisan telt el így a nap !!! nem volt kapkodás ideg betegség !!! ilyen napnak kellene lenni minden napnak a mávnál !!! kocsik is jók lettek, kedvem sem ment el !!!  legfontosabb, nem vagyok annyira fáradt !!! bizonyára sok múlik azon milyen körülmények közt dolgozik az ember, mennyi a fölösleges cseszegetés stb stb !!!

21,33h 29-03-2009

 

Kép fura egy hely ez a föld nevű bolygó !!! mindenki keresi mikor hol jó !!! párnapja meg néztem egy fotó galériát !!! aztán írtam egy fotóhoz véleményt !!! ma volt olyan kedves ez a fotós meg látogatta az én gyűjteményem !!! meglepetésemre amit most raktam fel pár perce már azt is megnézte !!! rengeteg fotómhoz írt véleményt !!! mit mondhatnék ezek után !!! tiszta cukor az élet csak tudni kell szopogatni !!! nem is akarok én már erről a napról szólni !!!

23,08h 30-03-2009

 

Kép beteg vagyok megfáztam !!! rég voltam megfázva !!! évek óta nem emlékszem rá !!! most bemegyek aztán alszom azt hiszem az jól jönne !!! nincs erőm gondolkodni !!!

22,43h 31-03-2009


 

 

Kép ma olyan jó idő volt így fényeket kihasználva sokat kattintottam !!! volt ebben barát virág makro sok minden !!! nem is hinnénk egy vidéki kis kertben mennyi minden fel ébreszti az emberben a jó érzést !!! jó látni, ahogy napról napra szebben virágoznak a növények mind a virágok mind a konyhakertiek !!! délben tudtam egy jót héderelni a hintámon olyan kellemesen sütött a nap !!! majd gyönyörűen muzsikált a természet !!! kis szellő madarakkal !!! este meg levezettem egy kis muzsikálással !!! lassan elhúzódom !!! hajnalban újra útnak indulok !!! remélhetőleg holnap fel engedett ajtók mögött tudunk majd dolgozni a mávnál aztán élvezzük munka közben a tavasz igazi jelenlétét !!!

21,43h 01-04-2009

 

nem nem nem !!! nem tudok egy jó fotót készíteni a keleti csarnok alatt a fények keresztül kasul járják a csarnokot de mozgó dolgot nem tudok lefotózni vagyis embereket !!! napok óta küzdök, aztán nem tudok úrrá lenni a fényeken !!! szinte minden oldalról sugárzik be a nap fény a természetes fény !!! ne tudom mikor hol lenne jó ha állnék !!! szinte minden nap változik picit a nap hossza ezáltal a bevetődő fények irány is !!! azt hiszem a csarnokból ki kell húzódja !!! csak nincs annyi időm !!! lehet ezt a lesizést talán hanyagolnom kellene egy időre még valamicskét értenék a fények megfogásához !!! bosszús vagyok ez végett !!! de hát pont ezért találták ki az állványt !!! de hát mégsem mondhatom hékás állj már meg mert le szeretnélek kattintani !!! mert ez pont úgy lenne az igazi abban a mozdulatban gondolatban elcsípni egy-egy embert !!! no majd még olvasgatok a fényekről !!! fel úgysem adom !!! majd ahogy jártam keltem a keletiben fotózás közben mikor csörgöt egy ismerősöm !!! kölcsön adtam neki a navigációs rendszerem !!! aztán autó vezetés közben hív, hogy nem működik !!! mért mondasz ilyet, hát működöt !!! elmondom, hogy kell bekapcsolni !!! azt csinálja amit mondok mégsem indul el !!! erre az a tanulság nem autóvezetés közben kell telefonálni majd bármi mást cselekedni ami elveszi figyelmünket a vezetésről !!! ugye milyen jó, hogy annyi mindenünk van !!! itt a példa !!! aztán mikor meg állt majd csak arra figyelt, hogy bekapcsolja a navigációt, érdekes módon el indult !!! úgy imádom ezt a világot ezzel a sok vacak dologgal együtt !!! nem-nem értem én soha nem is fogom mire ez a sok fejlődés ha már nem is szeretjük egymást mi emberek !!! jó, hogy van nekünk ez a sok vackunk persze mert már nincs szívünk, olyan jó nem !!! hajnalban le ült mellém egy utas a vonaton, aztán bekapcsolta fülében a zenét !!! most ha valaki azt megtudja magyarázni, hogy az ember hajnalban felvan készülve a zene hallgatásra az l…ke szerintem, majd nem is érti mit mondanék !!! aztán a szemben ülő utas erre fel állt majd odébb ült pár üléssel !!! megtudom érteni !!! bizonyára ha egyedül utazunk hajnalban kifejezetten jó is ha szól mondjuk egy rádió az autónkba, de nem olyan helyen ahol munkás emberek utaznak majd szeretnének még pihenni meg az az ember is behunyt szemmel hallgatja a zenét !!! nem értem mért nem lehet megfelelően használni mindent !!! én sem azt mondom 100% -ban rosszak a mai dolgok, csak tudnunk kellene emberhez méltón használni !!!

21,48h 02-04-2009

 

Kép no futottam már itt egy kört !!! fotós barátomhoz fordultam tanácsért !!! lesi ügyben !!! nem tudtuk 100% - ban megoldani de próbálkozok még majd !!! azt kérte kérdezzek sokkal többet, hogy több okosságot eltudjon mondani !!! ma megint csak elkeseredtem mikor haza értem lesi fotóimmal !!! most is még azokkal próbálkozom !!! ezek a fények nagyon megfejthetetlen dolgok csak jönnek vannak, aztán te meg használd ki őket !!! érdekes hobbi ez a fotózás !!!

23,49h 03-04-2009

 

 

Kép hát jó kis este volt itt nálam eljöttek idősebb barátaim aztán a fiatalabbak !!! jót nyársalgattunk !!! jó volt beszélgetni velük a kis tűz melege mellett !!! még világosban értek ide idősebb barátaim aztán jókat kattintgattam őket !!! fiatalabbak már sötétben érkeztek aztán akkor már nem volt kedvem kattintgatni !!! ilyen környezetben ahol nem vetődik mindenhonnan a fény, majd ütközik vissza, verődik más irányokba ahol megint megtörik,  sokkal könnyebb így a fény útjába került dolgokat megragadni egy - egy fotó erejéig !!! nagyon érezni itt a tavaszt csak félő nehogy egy éjszak tönkre tegye a fákon kibújt életeket !!! egy kis madárka ide szeretne költözni hozzám az ablakom fölött talált egy jó kis helyet napok óta gyűjtögeti a fészeknek valót, én meg sajnálom de nem engedem ide !!! ha tudnám nem piszkít ide biztosan még örülnék is, hogy ide költözik !!! egy jó kis védett helyen lenne fészke !!! a piszkításnak nem örülnék, így ő hordja, én meg lesöpröm fészkének valóit !!! küzdök még vele egy kicsit, aztán ha nagyon szeretne ide költözni meg engedem neki !!!
 
08,16h 05-04-2009

 

Kép ma nem csináltam semmit igazán, csak vissza raktam a golfomon a nyári gumikat, télről átálltam nyárra !!!  meg egésznap a hintámon henyéltem !!! no jó volt fotózás is !!! este felé meglátogattam egy rokonom, aztán kattintgattam a család apraját nagyját !!! délelőtt meg a fák gyönyörű rügyeit, leveleit !!!  jó kis vasárnap volt ez !!! nagyon jó látni a méheket ahogy szorgosan dolgoznak !!! nagyon be indult a természet kinyílni !!! szinte nem is lehet követni a fejlődést !!! két napot mé dolgozom a keletiben, mire meg jövök már szinte alig ismerem fel a kertben a történteket !!! mindenki kint van szorgosan dédelgeti a tavasz meg érkeztét !!! jó vidéken élni !!! friss tavaszi levegő csodákra képes !!!
 
20,53h 05-04-2009

 

Kép mennem kell aludni hosszú nap volt, holnap is ilyen lesz, fárasztó, ketten voltunk szinte az egész csarnokban !!! kis nyugalmat csak az esti párperces fotózás adta ma !!! aztán jól elbambultam egy szép naplementén amit a vonatból sasoltam hazafelé !!! most már le esik a fejem így megyek aztán pihenek !!!
 
21,59h  06-04-2009

Kép most aztán érdekes dolgok főlnek a bablevesben !!! ketten maradtunk, hármunk közül beteg lett egy dolgozó a mávnál !!! már így is rengeteg munka lett !!! de most, hogy ki esett egy ember hát káosz majd zűrzavar, ki a felelős ki tudja !!! valamikor évekkel ezelőtt megrázta az 1500 volt aztán azóta nem emelhet nehezet !!! de érdekelte is rablókat a mávnál, tessék meg emelt vele egy nehéz alkatrészt aztán még lehet műteni is kell !!! így még az is előfordulhat nem jön már az idén, vagy többé !!! kocsik persze ezt nem tudják, így ha bajuk van be jönnek a műhelybe, de mi csak ketten maradtunk én aki még nem ért hozzá meg a szaki aki ezt csinálja vagy 15 éve !!! baj csak akkor lesz majd ha ő neki is lesz valami dolga aztán szabin lesz, no akkor aztán törhetem fejem !!! nem volt baj régebben öten voltunk ha netán kettő nem jött még akkor is voltunk, én voltam a legfiatalabb, hát húztak vontak a hátukon, de ennek itt most vége !!! ha fel is vennének bárkit évek kellenek ahhoz, hogy bele rázódjon !!! bizonyára vannak akik hamarabb bele jönnek mint én, mert engem annyira nem is érdekel mert ugyan mért nem !!! ott is a zene meg a fotózás amin jár az agyam állandóan csak nuszkolva jegyzek meg bármit a kocsikról !!! pedig érdekes egy szakma, de nem érdekel mégsem annyira !!! erről nem tehetek !!! szóval baj van itt nagy !!! persze főnök az van rengeteg, ma is bent volt egy olyan aki nem a mi csoportunkba van, de oda jött hozzánk aztán ki adta a munkát !!! az persze nem érdekelte tele van a műhely csak az a kocsi ki menjen ami neki fontos !!! van ott nálunk rengeteg rablónak érdekeltsége nekünk meg vigyázba kell állni mindenkinek !!! az összes rabló kapott mostanában nálunk egy új laptop számítógépet de mi akiknek valóba jó lenne még ha csak egy használt is, mi nem kapunk !!! mert ha össze kötnénk a számítógépet a kocsi computerével akkor a számítógép rögtön ki írná hol a hiba, aztán már csak azt kellene tudnunk hol is van az az alkatrész a kocsi alatt !!! majd kicserélnünk, persze ha lenne hozzá anyag !!! így meg csak gondolkozunk, majd találgatunk aztán vagy jó vagy nem !!! de a rablóknak akik csak az irodából p… nak azok kaptak mind újat !!! hogy legyen nekik min intézni a rablást még munka időben is !!! ez a két nap most ki akasztott, de ennek majd csak folytatása következik !!! este már nagyon kedvem sem volt kattintgatni !!! de egyet kettőt mégis lencse végre fogtam !!!

21,59h 07-04-2009

 

 

Kép nem tudom mit kéne írjak !!! politizálni nem akarok !!! annyi rosszat hallok inkább nem is akarok ezekről beszélni, gondolni sem !!! eszembe jutott valami !!! kolégám akivel ketten maradtunk !!! meséli, hogy egy ismerőse olyan kerítést akar, ahol az utcáról meg a szomszédból nem lát át senki !!! én ezt szomorú dolognak tartom !!! nem értem, föl nem foghatom mért kell így eltávolodnunk egymástól mi emberek !!! én tiszta letargiában vagyok, mert a szomszéd most ő is ilyen módszerhez folyamodik !!! sok éven keresztül láttuk egymást az udvaron !!! de most ő is pont arra az oldalra falat rak ahol át láttunk egymáshoz !!! mondtam is neki nem örülök ennek mert én akkor érzem jól magam ha látom őket !!! jót mosolygott rajta !!! no ők nem azért falaznak mert nem akarnak minket látni !!! hát nem az a normális ha az ember kint van a kertben majd látja a szomszédot, aztán tán még egy jó ízű pár szót is váltanak egymással !!! nálam ez, sőt még ha tehetem nyársalásra is meg invitálom a kedves szomszédot, hisz barátom is egyben !!! nem-nem értem mért zárkózunk el így egymástól emberek !!! mért kell kordont, sötét kordont húznunk magunkkörül azután kizárnunk a külvilágot !!! nem értek egyet ezzel a kerítéssel !!! sajnálni tudom csak, hogy az-az ember így el próbál zárkózni mások elől !!! jó tudom kell a kikapcsolódás mikor már vége a hétnek meg kell a magán élet !!! kell a pihenés hétvégente !!! de ha nem rohannánk az utol érhetetlen után, amit már oly sokszor szajkóztam talán elzárkóznunk sem kellene !!! én olyan jól tudom érezni magam ha meg látom két portával lejjebb vagy feljebb is a szomszédot a kertben még néha át is szólok hogy jó napot Lajos bátyám vagy Feri bátyám !!! pedig ők két portával messzebb vannak mégis !!! olyan undorító ez, hogy így eltávolodtak a mai emberek egymástól !!! bizony vallom én egységben az erő, de amíg mi nem fogunk össze csak vethessük, mert elrabolnak itt mindent alólunk a rablók !!! ez az ország már sajnos nem magyar ország ez már más nemzeté !!! akik minket földönfutóvá tesznek !!! pedig ha összefognánk tán még európából is kifutnának akik a mi országunkat elfoglalták !!! hú ez már politika !!! lépek innen !!! még elmesélem barátomnál kis kutyák születtek aztán sikerült őket lencse végre kapnom !!! majd próbálok igyekezni a kis kutyusokat még többször is lekapni !!!
 
22,58h 08-04-2009

 

Kép ismerősöm hat éve dolgozik egy magán cégnél !!! egy pár hete a főnöke ki rúgta !!! majd most vissza vette egy hónap próba időre !!! nem értem, ha hat éve ott dolgozott bizonyára tudja főnöke a képességeit ismerősömnek !!! nem értem ezt az egy hónap próba időt !!! mit kellene bizonyítani !!! ha egyszer tudják képességeit !!! vagy talán a hat év nem volt elég bizonyítani !!! egy másik ismerősöm kért két hét szabadságot, meg is adták neki !!! majd mielőtt le telt a két hét szóltak neki ki van rúgva, mert a két hét alatt nem volt képes egy két napot sem dolgozni !!! persze őrző védő volt, így semmi papír nem volt munkáltató, meg munkavállaló közt !!! alkalmi könyvel dolgozott, de még csak egy darab bélyeg sem volt a több hónapos munka viszony után !!! dolgozik-dolgozik az ember, de semmi szerződés nincs arról amit ténykedik !!! beteg lesz, senkit nem érdekel, nem jön egy két napot ki rúgják !!! igen sajnos ez magyar ország a rablókkal teli európa közepe !!! nem is fogják nemsokára ezt az országot sehol jegyezni, le buldózerolták ezt már régen, csak az utolsó simításokat végzik a magyar föld helyén !!!
 
21,35h 09-04-2009

 

Kép arcképes igazolvány !!! hát azon vitatkoznak a rablók, hogy elvegyék a kiszervezett máv dolgozóktól vagy sem az utazási kedvezményt !!! kérdem én ha nem adnak utazási kedvezményt akkor én már nem is teszek a máv érdekeltségében !!! ezek b…ok !!! azt állítják a bizonyos máv szervek, hogy csak ők a mávosok mi nem, így nem jár nekünk kedvezmény !!! a máv bizonyos részénél már osztogatják az arcképes igazolványt, miénken meg még vitatkoznak !!! valami egymillió fölött értékelték fel az egy évre szóló arcképest !!! ki a francot érdekel ez !!! gondoljuk csak el ha elveszik a mozdonyvezetőktől, bizony tőlük is el akarják vagy ha ők meg kapják mi mért nem !!! a mozdonyvezetők birtokában vannak a mozdonyok, ha elveszik tőlük az arcképest lesz ám kalamajka !!! nem sztrájk, kalamajka !!! mi vajon mért nem érdemeljük meg azt, hogy legyen, mi nem a vasúti kocsikat javítjuk vajon !!! semmi közünk vasúti tevékenységhez !!! ??? nem mi kértük szervezzenek ki bennünket !!! persze veszteséges a máv mi !!! eladták a saját épületüket az andrásin, aztán bérelték, de most már kirakta őket a tulajdonos !!! te eladnád a házad aztán bérelnéd, tiszta őrültség lenne nem !!! micsoda b…ok vannak itt a vezetésben, tiszta rablás folyik, nem válság, ők tették ezt az országgal !!! még hogy fizessünk a bizonyos máv szerveknek !!! azért, hogy dolgozhassunk !!! mért nem veszik el az olyan szervektől akinek valóban nincs közük a mávhoz !!! ők meg érdemlik, mi akik meg a mávnak dolgozunk nem mert kiszerveztek minket !!! egyáltalán kinek jutott az eszébe meg kell adóztatni az arcképest, ha az a bizonyos szerv ad nekünk a kiszervezetteknek, akkor adózniuk kell utána !!! no ezért nem akarnak adni !!! mér kéne adózni tiszta b…om aki ezt kitalálta !!! tisztára felfoghatatlan számomra ami már régóta folyik ebben az országban !!! de még csak tetőzik ezt !!! egyáltalán mért az a szerv kellene adjon nekünk arcképest, máv vagyunk nem !!! azért dolgozunk, hogy a vasút működjön !!! évtizedek fel épített munkáját tették ezek pár év alatt tönkre, vagy inkább rabolták saját hasznukra !!! igaza van az idősebb dolgozóknak hatalomra jutottak ezek a huszon harminc év körüli semmi haszna pernahajderek, aztán azt sem tudják mi az, hogy vasút !!! mi az, hogy emberi sorosok felett döntenek olyan emberek akiknek semmi tapasztalatuk nem a vasútról, még az életről sem !!! nem vagyok én senkitől jobb sem, de rosszabb sem !!! meg jártam én már rengeteg vasúti oszlopot bizony volt mikor éjszaka kellős közepén a vasút oldalon oszlop tetején dolgoztam azért, hogy világítson egy-egy lámpa !!! nem-nem vagyok én akárki, de a tudásomhoz mérten tettem azért hogy működjön egy nagy szervezet !!! most is ezt teszem aztán még az utazási kedvezményt is elakarják venni !!! ha elveszik mondják fizetik a bejárás 80%.-át !!! ja de az első bérletet ha te veszed meg, neked kell beruháznod ami innen legalább úgy 40000Ft felett van ma !!! honnan vegyek én annyit !!! ja ez őket nem érdekli, csak azt hajtsák mostanában örüljünk, hogy van munkahelyünk !!! még ők fenyegetnek ezek a tapasztalatlan fiatal b…ok !!! lesz itt kalamajka rövidesen, mert már nagyon véges a nép tűrő képessége !!! már én is lázadozok itt, pedig egy nagyon visszahúzódó volnék !!! nem is szeretem a feltűnősködést !!! de ez már nagyon kezd sok lenni amit a rablók csinálnak, meg még mindég csinálnak !!! nagyon szomorú vagyok, mert ennyire zsarló az ember !!!
 
21,45h 10-04-2009

 

Kép kimaradt itt egy nap igen mert távol voltam !!! tegnap hajnalban felutaztam a fővárosba majd este mikor meg érkeztem vidékre, vissza autóztam a főváros közelébe golfommal !!! hajnal félegykor kezdődött az alcoholica zenekar műsora !!! megnéztem annak a zenekarnak műsorát akiknek tanulom a metallica dalait !!! már jó időben ott voltam !!! mikor meg érkeztek rögtön melléjük csapódtam, aztán mint fotós hozzájuk tartoztam !!! csak egy utazó objektív meg a canon masinám volt nálam, aztán tegnap leteszteltem koncert fotózásra !!! úgy néz ki alkalmas rá !!! legközelebb el kell vigyem a fujit is !!! jókat kattintgattam mikor meg telt a kártya !!! már csak élveztem a műsort !!! nagyon jól eljátsszák a dalokat !!! úgy érzem ha szükség lenne rá eltudnám vállalni a bőgős szerepet egy-egy kisegítésre !!! jó volt nagyon jó volt őket látni nagyon rendes emberek, érzem azt ha a sors is akarná nagyon meg érdemelnék a sikert !!! csak teszik a dolgukat, aztán nyomják a heavy rock & rollt !!! nagyon-nagyon jól éreztem magam velük !!! majd hajnal három óra környékén indultam haza !!! csak azt láttam az úton, hogy nem látok, bizonytalan vagyok az úton !!! fáradt voltam hát szinte 24 órája fel voltam !!! ha előfordul velem még ilyen esett !!! biztos, hogy az autóban fogok aludni, aztán pár óra pihenés után indulok csak útnak !!! nem lehet ezt így !!! mész-mész de nem látsz !!! aztán már csak akkor leszel éber ha meg fogott valami az út szélén, vagy az árok !!!
 
21,30h 12-04-2009

 

Kép hát csak kattintgatok meg kattintgatok, rengeteg fotó alany van környezetemben nem győzök kattintgatni !!! talán ez már betegség !!! ma barátaimmal este felé jót beszélgettünk, egy kis lakmározás közepette !!! persze figyeltem
őket mikor kattinthatom le egy óvatlan pillanatban !!! most rohanok aludni, hajnalban irány pest, aztán valószínű holnap ismét egy rock buliba ellátogatok munka után aztán

katt meg katt !!! utána három napot csak itthon töltök, aztán semmi kapun kívül lét !!! bezárom magam ide, pihenek meg kattintok, talán majd egy naplementét is megtekintek kattintóimmal !!!

 
21,12h 13-04-2009   blog 9 )))